Az energiaszankciók súlyos hatással vannak az életszínvonalra
A politikai indíttatású energetikai szankciók megölik Európa versenyképességét és súlyos hatással vannak az életszínvonalra is, ezért mielőbb újabb források és szállítási útvonalak bevonására lenne szükség – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bukarestben.
A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető az Európai Gázkonferencián mindenekelőtt arra figyelmeztetett, hogy az energiapiac ma a kontinensen komoly válsággal néz szembe, aminek az oka ugyanaz, mint a zuhanó versenyképességé, vagyis az, hogy a liberális mainstream ideológiai irányból közelíti meg a kizárólagosan fizikai természetű kérdéseket is. Fontosnak nevezte ezért az újabb források bevonását, az újabb szállítási útvonalak létrehozását, illetve felszólalt az energetikai szankciók, a mesterséges korlátozások ellen is, mondván, hogy bizonyos ellátók politikai okok miatti diszkriminációja súlyos hatással van az európai lakosság életszínvonalára, továbbá a versenyképességre is.
Kitartanak Oroszország mellett
Arra is kitért, hogy az energiaellátás nemzetbiztonsági kérdés, így ennek a veszélyeztetése szuverenitás elleni támadásnak minősül. Ezután érintette az orosz földgáz vásárlásával kapcsolatos bírálatokat, és úgy vélekedett, hogy egy ilyen stratégiai ágazatban csak akkor érdemes változtatni a beszerzési irányon, ha van jobb – kedvezőbb árú és megbízhatóbb – ajánlat. „Kapott Magyarország valaha ilyen ajánlatot? A válasz egyértelmű: nem. Nincs jobb ajánlat az asztalon. Tehát kizárólag akkor tudnánk lecserélni a jelenlegi beszállítónkat és a jelenlegi forrásainkat, ha készek lennénk drágább és kevésbé megbízható beszerzésre váltani” – fogalmazott. „Ezért nem mondunk le az Oroszországgal való energetikai együttműködésről. És ezért is óvjuk minden módon a Török Áramlat vezetéket, amely jelenleg a legfontosabb garancia az ellátásunk biztonságára” – tette hozzá.
Brüsszel hallgat
Szijjártó Péter elítélte, hogy „az Európai Unió hallgat”, amikor fizikai, pénzügyi, politikai támadások érik a kontinens energetikai infrastruktúráját. Illetve közölte, hogy Magyarország nagy erővel dolgozik újabb energiaforrások bevonásán, amelyekkel a kormány a lehetőségeket kívánja bővíteni, nem a meglévő ellátókat kiváltani. Hazánk készen áll Katartól cseppfolyósított földgázt (LNG) vásárolni 2027-től, s tavaly megindult a török és az azeri gáz szállítása is, most először – sorolta.
Ennek kapcsán ugyanakkor rámutatott, hogy az energetikai hálózat kapacitásbővítésére lenne szükség Délkelet-Európában a hatékony diverzifikáció érdekében, ezért a régió államai az Európai Bizottsághoz fordultak ez ügyben, a brüsszeli testület azonban nemet mondott ennek finanszírozására. „Tehát egyrészt nyomás alatt állunk, hogy diverzifikáljunk (…) Másrészt azt mondják, hogy nem kapunk semmilyen anyagi forrást, ugyanis földgázról van szó. Az Európai Bizottságnak ez a rendkívül helytelen, képtelen megközelítése komoly problémát okoz nekünk” – tudatta Szijjártó Péter.
Szijjártó: Amerika nem mondott le a budapesti békecsúcsról
Az Egyesült Államok nem mondott le a Budapestre tervezett békecsúcsról Oroszországgal, egyedül az időzítés kérdéses, viszont az előkészítés az álhírekkel…
A lengyel kormány a magyar családokat fenyegeti
A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon.
Amerika is szállíthat fűtőelemeket a paksi atomerőműbe
A magyar kormány az orosz beszállítói kapcsolatok megtartása mellett megkezdi az egyeztetéseket az amerikai nukleáris fűtőelemek vásárlásáról is a bővülő…
Brüsszel az állítólagos magyar kémsztori után kémkedik
Az Európai Bizottság szolgálatai nagyon komolyan veszik a magyar hatóságoknak tulajdonított kémkedési vádakat, amelyek uniós intézmények munkatársait érintik – jelentette…
Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről
Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…
Egyre több a migráns a magyar határnál
A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…
Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel
Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…
Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?
Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…