Mélyponton a szlovákiai munkanélküliség
Továbbra is a történelmi mélyponthoz közeli szinten az állástalanok aránya Szlovákiában – derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) legfrisseb jelentéséből.
„Tavaly decemberben 164 ezer állástalan volt a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában, csaknem 6 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban” – mondta el Peter Ormandy, az ÚPSVR vezérigazgatója a hétfőn közzétett legújabb jelentésükre hivatkozva. Nem árt emlékeztetni arra, hogy a munkaügyi tárca egy jó ideje a korábbiakhoz képest egészen más mutató alapján határozza meg az állástalanok százalékos arányát: a produktív korban levő lakosság (15 és 64 év közöttiek) számához viszonyítja azon, produktív korban levő állástalanok számát, akik egy kedvező ajánlat esetén képesek lennének azonnal munkába állni. Az így meghatározott munkanélküliségi mutató decemberben 3,81 százalékon állt, az egy évvel korábbi 3,88 százalékkal szemben.
Jó évet zártunk
„A 2024-es évet a munkanélküliség csökkenése jellemezte. Sőt, Szlovákia függetlensége óta az eddigi legalacsonyabb szinteken volt az állástalanok száma. Meggyőződésem, hogy ez nem kis részben a munkaügyi tárca projektjeinek köszönhető. Örülök, hogy sikerült hatékonyan segítenünk a magasabb munkanélküliséggel sújtott régiókban, amit az álláskeresők számának nem elhanyagolható csökkenése bizonyít a kelet-szlovákiai régiókban, de az olyan járásokban is, mint Rimaszombat és Losonc” – figyelmeztet Erik Tomáš munkaügyi miniszter. A legjelentősebb, 2333 fős csökkenést tavaly Kassa megyében regisztrálták, de Eperjes megyében is 2283 fővel csökkent az állástalanok száma. Az 50 évnél idősebb álláskeresők száma 2024 decemberében 3022 fővel csökkent 2023 decemberéhez képest. A tartósan munkanélküliek száma ugyanakkor 5633, a 29 év alatti fiataloké pedig 634 fővel esett vissza.
Régiós szakadék
Az álláskeresők az elmúlt hónapban egyébként több mint 97 ezer szabad álláshely közül válogathattak, a probléma csupán az, hogy az egyes régiók között továbbra is látványos különbségek vannak. Míg Pozsony megyében több mint 43 ezer szabad állást regisztrálnak, az ország keleti csücskében, Eperjes megyében 2700-nál is kevesebbet.
Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny
Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…
Újabb merénylet az európai gazdák ellen
A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon
A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.
Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…
Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra
Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…
Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…
BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő
A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…
Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak
Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…
Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek
Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…
























