LEGOLVASOTTABB











Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről

Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az adózóknak érdemes figyelniük a NAV honlapját (Fotó: a NAV Facebook-oldala)
❚❚

A NAV adatai szerint 2024 januárjában 53 ezer négygyermekes anya tett adóelőleg-nyilatkozatot, miközben a 2024-es szja-bevallásban 70 ezren vették igénybe ezt a kedvezményt. Kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a két, három és a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, a 30 év alatti anyáknak, a 25 év alattiaknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek. Nekik érdemes minél előbb leadni az adóelőleg-nyilatkozatot, és így a kedvezmény összegével már a januári fizetés is több lehet.

A kedvezmény igénybevételét megkönnyíti a NAV. Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással rögtön elérhetőek a honlapján. Az adatok begépelésével sem kell bíbelődni, az űrlapok nagy része már eleve ki van töltve, szinte csak végig kell kattintgatni az egyszerű felületen. Akik még nem rendelkeznek Ügyfélkapu+-szal vagy DÁP-mobilalkalmazással, még regisztrálhatnak, és leadhatják sokkal egyszerűbben, online a nyilatkozatukat; vagy választhatják a két példányban kitöltendő papíralapú verziót, ezek is elérhetőek a NAV honlapján.

Azért sem szerencsés a nyilatkozat kitöltését az utolsó pillanatra hagyni, mert az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek. A fizetésből le nem vont kedvezmény összege majd csak 2027-ben az szja-bevallásban kérhető vissza, ám ehhez az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetet az érintetteknek kell kiegészíteni. Érdemes tehát a jogosultaknak mielőbb beküldeniük az adóelőleg-nyilatkozatukat, hogy a magasabb összegű jövedelmüket kapják. Ha pedig valaki még bizonytalan, milyen kedvezményre jogosult, a NAV tájékoztatójából azt is megtudhatja – derül ki a NAV honlapján közzétett figyelmeztetésből.

Küldj nekünk tippet




Tömeges migráció: ne akarjunk a németek sorsára jutni

Itt a legfrissebb eset: Németországban egy ulmi bevásárlóközpontban egy eritreai bevándorló megkéselt két fiatal alkalmazottat – közölte Menczer Tamás, a…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza elküldheti a magyar fiatalokat Ukrajnába

Brüsszelpárti és ukránpárti politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot és a DK-t a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről

Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

Az EU vezetői egyre nyíltabban beszélnek arról, küldjünk-e európai katonákat a háborúba – figyelmeztet legújabb Facebook bejegyzésében Gyimesi György szlovákiai…

16. 01. 2026 | Vélemény | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Vélemény | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák – adta hírül Nagy István agrárminiszter.

15. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Brit kémet füleltek le az oroszok Moszkvában

Be nem jelentett brit titkosszolgálati ügynök folytatott fedett tevékenységet Moszkvában a nagykövetség alkalmazottjaként – közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonsági…

15. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS között

Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty, valamint a szerbiai…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Állandósult a Fidesz előnye a Tisza Párttal szemben

A Fidesz-KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 49 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán szerint Brüsszel a háború útján megy tovább

Az Európai Bizottság Ukrajna szerdán bemutatott finanszírozási tervével nemcsak a decemberi EU-csúcs eredményét teszi zárójelbe, de a valóságot is –…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A SZÉP-kártya a turizmus motorja

A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki,…

15. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Veszélyes szír antifa aktivista kiadását kérjük Párizstól

Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza odaadná a magyarok pénzét Ukrajnának

Tarr Zoltánra, a Tisza Párt alelnökére és európai parlamenti delegációjának a vezetőjére szerencsére mindig lehet számítani, ha önleleplezésről van szó:…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb bizalmatlansági indítvány Von der Leyen ellen

Az Európai Parlament (EP) Patrióta frakciója, az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás miatt, bizalmatlansági indítványt nyújt be Ursula von der Leyen, az…

14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Kiskorúak bandái terrorizálják Olaszországot

Az olasz hatóságok szerint eredménytelennek bizonyultak az elsősorban másod- és harmadikgenerációs migráns fiatalok bűnbandáival szembeni eddigi intézkedések, ezért – mint…

14. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trumpnak most a rakétapajzs miatt kell Grönland

A Golden Dome (Aranykupola) rakétavédelmi rendszer kiépítéséhez elengedhetetlen Grönland megszerzése az Egyesült Államok számára - írta Donald Trump szerdán a…

14. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Sokat spórolhatunk az olcsóbb számlacsomaggal

Január végéig a lakossági ügyfelek megkapják éves bankszámladíj-összesítésüket, amelyben a bankok idén először felhívják a figyelmet az ügyfelek szokásaihoz igazított,…

14. 01. 2026 | Magyarország | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Magyarország | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nagy az érdeklődés a MÁVPlusz okoskedvezménye iránt

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz alkalmazáson az okoskedvezménnyel, már az első egy hónapban több mint 850 ezer alkalommal…

14. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Indul az otthontámogatás a közszférában dolgozóknak

Újabb jó hír, ezúttal a közszférában dolgozók számára, hiszen 2026 januárjától indul az 1 millió forintos otthontámogatási program – közölte…

14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

EGYÉB CIKKEK


Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Most dől el, hogy kié lesz Magyarország

06. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.