Bayer Zsolt: a nyugati világ széthullóban van
Lehet tagadni, hogy a nyugati világ kulturálisan, identitását, hagyományait, vallását tekintve széthullóban van, de ez a valóság – jelentette ki Bayer Zsolt publicista szerdán az Igazság órája című online műsorban.
Bayer Zsolt azt mondta: erre a széthullófélben levő világra ereszti rá a nyugati világ politikai elitje már tíz éve azt a tömeget, amelyik „vallásában bigott, identitásában sziklaszilárd”, és gyakorlatilag középkori szinten gyakorolja a vallást, sőt meggyőződése, hogy neki téríteni kell. Ráadásul a széthullóban levő nyugati világban a demográfiai mutatók tragikusak, a beözönlő iszlámban azonban 3-4 környékén járnak, és küldetésük is azok javítása – mutatott rá. „Két ilyen tömeg összeeresztésekor vajon ki fog integrálni kit?” – tette fel a kérdést.
Arról, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás napját, Bayer Zsolt azt mondta: eddig is sejthető volt a dátum, ez a lehetséges legkorábbi időpont és eddig mindig a legkorábbi időpontra tűzte ki a választást a mindenkori köztársasági elnök. A Tisza-előnyt mutató közvélemény-kutatásokról szólva a publicista azt mondta: van a háta mögött néhány választás, amelyeken pontról pontra ugyanezt látták, voltak közvélemény-kutatók, akik a választás előtt nagy ellenzéki előnyt mutattak ki, „aztán jött a valóság nevű nagybácsi”. Azok, akik elhiszik ezeket, az idei választások után lényegesen nagyobbat fognak csalódni mint 2022-ben vagy 2018-ban – tette hozzá.
A publicista arról is beszélt: a bécsi újévi koncert számára az egyik legutolsó érintetlen hagyománya volt az egyetemes európai kultúrának, azonban idén találtak egy kifestett körmű karmestert, aki időnként „táncikált” vagy az első hegedűsnek belecsókolt a nyakába. Meg kellett oldani, hogy egy évtizedes konzervatív európai hagyományt csapjanak agyon – fogalmazott minderről Bayer Zsolt.
Súlyos veszélyt jelenthet a Tisza kiszivárgott adatbázisa
Az Egyesült Államok mélyállamához kapcsolódó, kémszoftvert fejlesztő, a titkosszolgálattal kapcsolatban álló amerikai vállalathoz vezetnek a Tisza Párt adatszivárgási botrányának szálai.
Indul az otthontámogatás a közszférában dolgozóknak
Újabb jó hír, ezúttal a közszférában dolgozók számára, hiszen 2026 januárjától indul az 1 millió forintos otthontámogatási program – közölte…
Itt az igazság Ukrajna uniós finanszírozásáról
Közzétette a kormány a jelentést Ukrajna uniós finanszírozásáról és az Európai Bizottság adóemelésekre és megszorításokra irányuló követeléseiről – figyelmeztet Bóka…
Bayer Zsolt: a nyugati világ széthullóban van
Lehet tagadni, hogy a nyugati világ kulturálisan, identitását, hagyományait, vallását tekintve széthullóban van, de ez a valóság – jelentette ki…
Ennyibe került Sulyok Tamás párizsi „luxusútja”
A Demokratikus Koalíció (DK) kiperelte és meg is kapta Sulyok Tamás köztársasági elnök és kíséretének a 2024-es olimpia idején keletkezett…
Március 21-én lesz az idei CPAC Hungary
Idén március 21-én lesz a CPAC Hungary konferencia – jelentette be Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója.
Brüsszel Magyar Péterre tette meg tétjeit
Brüsszel Magyar Péterre tette meg tétjeit, mert tőle együttműködést vár, amiért cserébe megkapná az uniós forrásokat, pontosan úgy, mint Donald…
A kormány folytatja a harcot az áremelésekkel
A kormány megvédi a családokat és a nyugdíjasokat, ezért tovább harcol az áremelések ellen – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden.
Szentkirályi: nem igaz, hogy Bajnai Gordon visszavonult
Bajnai Gordon valahogy mindig a magyarországi kampányra időzíti itthoni vakációját és interjúit a balos médiában. Sokan azt hiszik, az MSZP-s…
Április 12-én lesznek az országgyűlési választások
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden.
Magyarország bírósághoz fordul a Mercosur miatt
Magyarország elmegy a végsőkig, és nem hagyja, hogy az Európai Unió elfogadja a dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodást, a Mercosurt…
Lehet, hogy már csak 13 hét van hátra a választásig
Mivel a köztársasági elnök legkorábban a választás előtti 91. napon írhatja ki a parlamenti választást, és a legkorábbi idei dátum…
Szánalmas baloldali bohóckodás a Tiszánál
Szánalmas baloldali bohóckodás, figyelemelterelés és jogi igénytelenség a Tiszánál – kommentálta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt, hogy Magyar…
Egyre valószínűbb a Fidesz győzelme
A karácsonyi szünetben lényegében nem mozdultak meg a pártpreferenciák, és ezzel állandósulni látszik a kormánypárt előnye – derül ki a…
Közérthető tájékoztatóval segít az adóhivatal
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) praktikus, közérthető kiadványban foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat az szja-nyilatkozatokról. Mire kellene odafigyelnünk?






















