Macron fellázadt Trump „gyarmatosító” politikája ellen
Emmanuel Macron francia államfő élesen bírálta a nemzetközi kapcsolatokban „az új gyarmatosítást és az új imperializmust”, elsősorban Donald Trump amerikai elnök külpolitikájára célozva, amely szerinte „fokozatosan elfordul” egyes szövetségesektől, és „átlépi a nemzetközi szabályokat”.
A francia nagykövetek éves konferenciáján elmondott csütörtöki beszédében Emmanuel Macron a „szabályozás nélkül maradt világra” adott válaszként a „hatékony multilateralizmust” védte. „Elutasítjuk az új gyarmatosítást és az új imperializmust”, de „elutasítjuk a vazallusodást és a feladást is” – fogalmazott a köztársasági elnök. „Nagyhatalmak világa felé tartunk, amelyben valódi kísértés a világ felosztása“ – hívta fel a figyelmet, elsősorban a venezuelai elnök, Nicolás Maduro amerikai elfogására, valamint az amerikai elnök Grönlandra vonatkozó ismételt követeléseire utalva.
Jóllehet a francia elnök Kínát és „egyre gátlástalanabb kereskedelmi agresszivitását”, valamint Oroszországot, mint az Ukrajnában fellépő „destabilizáló erőt” egyaránt bírálta, az újdonságot elsősorban az Egyesült Államokról tett megjegyzései jelentették. Az Egyesült Államok „fokozatosan elfordul egyes szövetségeseitől, és áthágja a nemzetközi szabályokat, amelyeket még nemrégiben ő maga népszerűsített” – vélte Emmanuel Macron, aki egyre inkább jelenlévő „neokoloniális agresszivitásról” is beszélt.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























