LEGOLVASOTTABB











A Tisza „stratégiai hallgatása” önmagában is árulkodó

A Tisza Párt „stratégiai hallgatása” a háború és a megszorítások ügyében önmagában árulkodó – írja Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Facebook-oldalán.

A magyar út lényege, hogy nem kockáztatjuk a saját békénket és biztonságunkat, nem adjuk oda a saját erőforrásainkat mások háborújára (Fotó: SITA/AP/Erdős Dénes)
❚❚

Orbán Balázs felidézte a Mandiner Reakció című műsorának adott interjúját, ahol közlése szerint arról beszélt, a 2025-ös évet végül Magyarország nyerte: nem szállt fel a háborús vonatra egy olyan évben, amikor az európai elit magasabb fokozatba kapcsolt a háborús logika mentén. Hozzáfűzte, a brüsszeli recept már látszik: sorozások, megszorítások, adóemelések, eladósodás, ebből béke, hosszú távú biztonság és gazdasági fejlődés biztosan nem lesz. Nyugat-Európában az embereket már arra készítik fel, hogy szokjanak hozzá az alacsonyabb életszínvonalhoz, ebből következően az európai emberek biztos vesztesei voltak a 2025-ös évnek. Megítélése szerint az alaphelyzet vitán felül áll: Európában a háború blokkolja a gazdaságot. A valódi kérdés az, hogy ebben a helyzetben ki mit tesz.

A politikai igazgató szerint két út van: a brüsszeli út és a magyar út. Kifejtette, a brüsszeli út szerint Oroszország egzisztenciális fenyegetés Európa számára, ezért megszorításokon keresztül pénzt kell gyűjteni a háborúra való felkészülésre, és azt a pénzt Ukrajnának kell adni. Csakhogy ha a háborúba, meg Ukrajnának adjuk a pénzünket, akkor nem tudjuk a családoknak, a nyugdíjasoknak vagy a vállalkozásoknak adni – vélekedett.

A magyar út lényege, hogy nem kockáztatjuk a saját békénket és biztonságunkat, nem adjuk oda a saját erőforrásainkat mások háborújára, miközben újabb gazdasági erőforrásokat tudunk bevonni tőkebefektetéseken és technológián keresztül. Ez az a különbség, amely szavai szerint elválasztja a szuverenitásra épülő politikát attól az úttól, amely Brüsszelben megszorításokkal és háborús elköteleződéssel próbálja kezelni a válságot.

A valóság nyilvánvaló: Magyar Péter azt tenné, amit Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Friedrich Merz német kancellár mond, hiszen ugyanabból a politikai közegből jön, ők kampányolnak mellette, ők állnak mögötte. A Tisza vezetői pedig ki is mondják: választást kell nyerni, aztán mindent lehet, és az igazságot nem lehet előre elmondani, mert akkor buknának – fűzte hozzá.

Küldj nekünk tippet




Globalista hazugság, hogy Ukrajna még győzhet

A nyugati globalista elemzők, politikusok és újságírók évek óta ugyanazt a mantrát ismételgetik: Ukrajna „idővel” legyőzheti Oroszországot, csak még több…

28. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza „stratégiai hallgatása” önmagában is árulkodó

A Tisza Párt „stratégiai hallgatása” a háború és a megszorítások ügyében önmagában árulkodó – írja Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai…

28. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Súlyos közbiztonsági válsághelyzet Párizsban

Súlyos közbiztonsági válsághelyzetet jelző bűncselekmény-sorozat történt Párizsban, ahol egy afrikai származású bevándorló késelt meg három nőt – mondta Bakondi György,…

28. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mi kell ahhoz, hogy ne legyünk a bevándorlók országa?

Amíg Orbán Viktor vezeti az országot, Magyarország nem lesz bevándorlóország – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán.

28. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az orosz hadsereg gőzerővel halad előre

A Zaporizzsja megyei Huljajpole és a donyecki régióban található Mirnohrad város elfoglalásáról tettek jelentést orosz katonai parancsnokok Vlagyimir Putyin orosz…

28. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Sulyok Tamás: magyarként egyek vagyunk

Éljünk akár a fővárosban, akár vidéken, akár államhatáron innen vagy azon túl, magyarként egyek vagyunk – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági…

27. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ukrajnai béke: Moszkva és Washington közel került a rendezéshez

A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök…

27. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország is kiáll az üldözött keresztények mellett

Az Egyesült Államok az üldözött keresztény közösségek védelmében hajtott végre légicsapásokat az ISIS terrorszervezet állásai ellen, Észak-Nigéria Sokoto államában –…

27. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tudjuk, mikor előzi meg Kína az Egyesült Államokat

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.

27. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Nem kérünk Brüsszel mérgező politikájából

Háború, migráció, terrorfenyegetés, energiaválság, gazdasági visszaesés – 2025-re minden józanul gondolkodó ember számára világossá vált, hogy Európában ma a béke…

27. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az idei tél leghidegebb napja volt a mai Erdélyben

Az idei tél legalacsonyabb hőmérsékleti értékeit mérték péntek reggel Erdélyben. A legalacsonyabb hőmérsékletet, -11,4 Celsius-fokot Csíkszeredából jelentették.

26. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA katonai akciót hajtott végre Nigériában

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében – jelentette be Donald…

26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szenteste is rengeteg munkája volt a tűzoltóknak

Magyarországon 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.

26. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Putyin karácsonyi meglepetése Trumpnak

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml…

26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Keresztényellenes terror a szomszédunkban

Az elmúlt hónapok bécsi eseményei kijózanítóan bizonyítják, hová vezetett Ausztria – és különösen Bécs – évtizedeken át folytatott felelőtlen, balliberális…

26. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

XIV. Leó: az eltorzult gazdaság áruként kezeli az embereket

A gyermek Jézus megszületése reményt ad a népeknek, a szegényeknek megmutatja a talpra állás erejét, jóságot hoz az erőszakkal és…

25. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Semjén Zsolt szerint harcolnak a Beneš-dekrétumok ellen

Harcolunk a Beneš-dekrétumok ellen, de ha a két nemzet között barátság, együttműködés van, akkor nehéz minket összeugrasztania a politikának, és…

25. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Több mint 8 százalék borravalót adnak a vendégek

Bankkártya-használati adatok szerint a magyar fogyasztók 8,12 százalék borravalót adtak a hazai vendéglátóhelyeken idén – közölte a Teya Magyarország, kétezer…

25. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

EGYÉB CIKKEK



Vélemény

Mit követelnek meg a magyarok a politikusaiktól?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

A Tisza a magyar bohócok pártja

23. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Veszélyes ukrán barátai vannak a Tisza Pártnak

22. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Európa érdeke mostantól a háború

21. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.