Brüsszel háborúba akarja vinni Európát Oroszországgal
Európa brüsszeli része továbbra is háborúba akarja vinni a kontinenst Oroszországgal, és a háborúpárti fanatikusok a NATO külügyi tanácsülésén is ezen fognak dolgozni – közölte Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerdán Budapesten.
A tárcavezető arról számolt be, mielőtt útnak indult volna a NATO szerdai külügyminiszteri ülésére, hogy a „fanatikus háborúpártiak” nyilvánvalóan kísérletet fognak tenni arra, hogy megsemmisítsék azt a korábbi döntést, amely úgy szólt, hogy az észak-atlanti szövetség nem részese az Ukrajnában zajló háborúnak, és mindent meg is kell tenni annak érdekében, hogy ne is váljon azzá. „Ma a háborúpárti fanatikusok megpróbálják átadni a múltnak ezt a korábbi döntést, mi pedig azon leszünk, békepártiak, hogy megőrizzük ezt a korábbi döntését a NATO-nak” – szögezte le.
Szijjártó már egy keddi lakossági fórumon is figyelmeztetett arra, hogy minél közelebb van egy ország a harcokhoz, annál súlyosabban érik már ma is a negatív hatások, így Magyarország erősen érintett a közvetlen szomszédságban, és a keleti országrész pláne. És kifejtette, hogy a fegyveres konfliktus megoldása nem képzelhető el a csatatéren, kizárólag úgy, ha az egymással szemben álló felek tárgyalásba kezdenek. „És mi, magyarok, a magyar kormány a magyar emberek támogatásával a negyedik éve szorgalmazzuk, hogy legyenek végre olyan tárgyalások, amelyek elvezetnek a békéhez, legyen fegyverszünet, végre a diplomácia vegye át a fegyverek szerepét, és köttessen végre egy megállapodás, amelynek a nyomán a béke visszatérhet Közép-Európába” – mondta Szijjártó.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























