Magyar Péter a hatalom átvételére készül
A Tisza Párt, „ha nem rontjuk el”, átveszi a kormányzás felelősségét jövő áprilisban – mondta Magyar Péter, a párt elnöke a szervezet országgyűlési képviselőjelöltjeinek bemutatásán.
Magyar Péter a Facebook-oldalán és a Youtube-csatornáján is közvetített választási műsorban pártja alelnökei, Forsthoffer Ágnes, Radnai Márk és Tarr Zoltán társaságában közölte: amikor tavaly február, március környékén elindultak, senki, nemcsak ők, hanem „a hatalmasok, a helyi és az országos Döbrögik” sem gondolták volna, hogy idáig jutnak, és egy többséget adó politikai közösséget tudnak vezetni 135 nappal a választások előtt. A Tiszának ezért hatványozott a felelőssége, hogy kikkel vág neki a 2026-os választásnak – hangoztatta.
A pártelnök beszámolt arról, hogy A jövő vezetői pályázatukra több mint 10 ezren jelentkeztek, de nemcsak képviselőjelöltnek, hanem más pozíciókra is, hiszen a „rendszerváltás idején” nemcsak országgyűlési képviselőkre, hanem kormányhivatal-vezetőkre, minisztériumi tisztségviselőkre, nagykövetekre, állami cégek vezetőire is szükség lesz. A képviselőjelöltségre is több mint ezer embert hallgattak meg, „szoros volt a verseny, jó jelöltek voltak, nehéz volt dönteni, és a jelölteket óvni is szerették volna, ezért határoztak úgy, hogy a neveket november végéig hozzák nyilvánosságra” – tette hozzá.
Kitért rá, a hatalomtól, a propagandától, fizetett megmondóemberektől, elemzőktől azt hallhatták hónapokig, hogy a Tisza nem lesz képes 106 jelöltet kiállítani, mert a párt „egy emberes történet”, ehhez képest azt láthatta mindenki, hogy a Tisza közössége 309 embert állított ki, orvosokat, iskolaigazgatókat, tanárokat, mérnököket, jogászokat, elismert művészeket, sportolókat, gazdákat, tisztes vállalkozókat. A hatalom olyannyira meglepődött, hogy kiderült, a király meztelen, nincsenek jelöltjei, vagy ha voltak is, most hirtelen, meglátva a Tisza jelöltjeit, le kellett őket cserélni, és valószínűleg el is indult a marakodás a koncért, „újraosztják a szerepeket a Karmelitában, vagy a hatvanpusztai pánikszobában” – fogalmazott.
Magyar Péter elmondta, hogy a Tisza jelöltállítása két fordulóban zajlott, amely nemcsak Magyarországon, hanem valószínűleg Európában is példátlan, demokratikus jelöltállítás volt, hogy „nem a haveroknak, rokonoknak szivarfüstös szobákban osztogatták ezeket a pozíciókat”, hanem meghívtak férfiakat, nőket, fiatalokat, időseket kistelepülésekről vagy megyeszékhelyekről, jöjjenek, építsenek együtt egy emberséges, működő országot.
„Gratulálok a tiszás előválasztás, vagyis a baloldali színjáték győzteseinek” – írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán pénteken. Menczer Tamás úgy fogalmazott, hogy az említettek „igazán baloldaliak, igazán brüsszeliek, így igazán veszélyesek”. „Le fogjuk győzni őket!” – írta. „Ja, ők már nyilatkozhatnak, Peti? Vagy marad a szájkosár?” – kérdezte Menczer Tamás.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























