A baloldal innovációja: vegyünk el attól, akinek van
Akinek van, attól vegyük el, és adjuk oda annak, akinek nincs semmije, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Ez a baloldal innovációja – mondta Bayer Zsolt publicista szerdán az Igazság órája című online műsorban.
A publicista a sajtóban megjelent, 1300 milliárd forintos megszorító csomaggal kapcsolatban Margaret Thatcher volt angol miniszterelnök véleményét idézte, miszerint a kommunistákkal az a baj, hogy mindig kifogynak a mások pénzéből. Felidézte, hogy az ellenzéki média – mintegy ellencsapásként – arról cikkezett, hogy Orbán Viktor 2010 óta ezermilliárdokat vett el a jóléti kiadásokból, amit propagandára és stadionokra költött. A valóság ezzel szemben az, hogy 2010 után jelent meg a rezsicsökkentés, a csok, a gyermekvállalás támogatása, az adómentesség. Össze lehet hasonlítani, hogy a 2010-et megelőző időkben mit kaptak a családok, mit kaptak a gyerekes anyák – mondta Bayer Zsolt.
A publicista az orosz–ukrán háborúhoz kapcsolódva elmondta, mára 20 millió ember távozott a valamikor 40 milliós lakosságú Ukrajnából, és egy ukrán tábornok szerint a háború kitörése óta 360 ezer katonájuk dezertált. Idézte egy katona véleményét is, aki elfogadhatónak tartaná egyes területek feladását, mondván, amit most védenek, ott már senki nem lakik és mindent lerombolt a háború.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























