Az elszámolástól rettegnek a háborúpárti európai vezetők
Ha véget érne az orosz–ukrán háború, akkor el kellene számolniuk az európai vezetőknek, és ettől rettegnek – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az Igazság órája című online műsorban kedden.
Kocsis Máté azt mondta, a brüsszeli politikusok túlélésre játszanak, ha azonban Donald Trump amerikai elnök béketervét Ukrajna és Oroszország is elfogadná, és vége lenne a háborúnak, az európai vezetőknek válaszolni kellene néhány kérdésre. Mire költöttünk ennyi pénzt; hol vannak az európai hadseregekből a fegyverek, amelyeket Ukrajnába szállítottak; ki fogja ezt kifizetni; miért adósodtunk el? – sorolta a megválaszolandó kérdéseket Kocsis Máté, hozzátéve, az európai vezetők túlélésének záloga a háború fenntartása.
Kocsis Máté úgy fogalmazott, zajlik egy értelmetlen öldöklés Ukrajnában, és kétségtelen, hogy az oroszok agressziót követtek el nyugati szomszédaikon. „Két szláv nép összebalhézott”, százezrek, sőt lehet, hogy már milliók haltak meg – mondta. Az európai vezetők pedig most megint 135 milliárd eurót akarnak elkölteni a háborúra, miközben Ukrajnából jönnek ki a képek, hogy az ukrán politikai elit „arany budikra” költi a pénzt – mutatott rá. A kormánypárti politikus úgy folytatta, közben egyetlenegy európai vezető fejében nem fordult meg az, hogy mi lenne, ha megkérdeznék az ukránoktól, ez hogy fordult elő, vagy vizsgálatot indítanának, vagy kialakítanák a pénzek ellenőrzési rendszerét.
Közölte: az újabb 135 milliárd euró előteremtésére javasolt hitelfelvétellel nemcsak a jelenkort, hanem a gyerekeink jövőjét is feladnák a kontinens eladósításával, a másik javaslat pedig azt jelentené, hogy a tagállamoktól kérik el a pénzt. Ez Magyarországon 1000-1200 milliárd forintot jelentene, amivel ugrana a 13. vagy a 14. havi nyugdíj vagy a családtámogatások harmada – hívta fel a figyelmet. A frakcióvezető elmondta, a béke kapcsán megjelent amerikai javaslat szerint a befagyasztott orosz vagyont az ukrán újjáépítésre fordítanák, a német kancellár ezzel szemben fegyverkezésre szánná. Azaz nyíltan a további fegyverkezésre tett javaslatot – jelezte.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























