A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Orbán Viktor azt mondta, ezért a mentességért nem fizettünk egy fillért sem, mert az Amerikai Egyesült Államok elnöke szereti a magyarokat. Mivel a magyar energiaimport az orosz energiakivitel egészen kis részét teszi ki, ennek nincs jelentősége Oroszország „megfegyelmezése” szempontjából – jelezte. Hozzátette, olyan megállapodásokat szokott kötni, amelyek nemcsak csomagként, hanem egyenként is jók a magyar gazdaság számára; itt is erről van szó. Elmondta, öt évre állapodott meg amerikai cseppfolyós gáz vásárlásról. Minél több helyről érkezik gáz vagy olaj, az annál inkább biztonságot ad Magyarországnak – szögezte le.
Emlékeztetett arra is, hogy 2010 után nagyon sok vezetékes összekapcsolódást hoztak létre, megépítették például a szlovák–magyar interkonnektort, „amely nélkül ma sokkal nagyobb bajban lennénk”. Magyarország ma olyan ország, amely ugyan zömében, hosszú távú szerződés keretében az oroszoktól vásárolja a gázt és az olajat, de rendelkezünk másodlagos kiegészítő lehetőségekkel is, ami biztonságot ad – emelte ki Orbán Viktor.
A kormányfőt megkérdezték, meddig tart az amerikai szankciók alóli mentesség, mert az amerikai külügyminiszter egy évről beszélt. Orbán Viktor úgy fogalmazott, aki fölül van, annak a szava számít, az elnök van fölül. Azzal kell számolni – folytatta –, amíg Donald Trumpnak hívják az Egyesült Államok elnökét és nemzeti kormány van Magyarországon, addig a rezsicsökkentés él. Hozzátette, ha ennek bármelyik eleme megváltozik, új helyzet van, akkor „a rezsicsökkentésnek nuku”, ez egy személyfüggő megállapodás, a bürokraták meg leírják, amit leírnak, annak nincs semmi jelentősége.
Európa tehetetlensége Ukrajna tragédiája
Az idei tél a háború legveszélyesebb időszaka lesz Ukrajna számára – nemcsak a fronton, hanem gazdasági, politikai és humanitárius értelemben…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…
Szijjártó elárulta, meddig juthatunk hozzá az orosz energiához
Az amerikai szankciók alóli mentesség mindaddig érvényben van, amíg Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump elnök hivatalban van, a lényeg,…
Magyarország nem hajtja végre a migrációs paktumot
Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem hajtja végre a most életbe lépő migrációs paktumot, nem fogad be kvóták szerint szétosztott,…
Orbán Viktor: a kormány bevezeti a 14. havi nyugdíjat
A kormány úgy döntött, hogy bevezeti a 14. havi nyugdíjat – közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.
Eddig érdemes megrendelni a karácsonyi ajándékot
November 30-ig meg kellene rendelnie a karácsonyi ajándékot annak, aki távol-keleti webáruházból szeretne vásárolni, a hazai webshopoknál pedig december 12-ig…





















