LEGOLVASOTTABB











Orosz ellenőrzés alatt Pokrovszk 90 százaléka

Az orosz hadsereg ellenőrzése alá vonta Pokrovszk területének 90 százalékát – jelentette ki Igor Kimakovszkij, a Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

Az ukrán katonák többségét már kiszorították Pokrovszkból (Fotó: SITA/AP/Evgeniy Maloletka)
❚❚

„Igen, valóban, Krasznoarmejszk (ukrán nevén: Pokrovszk) 90 százalékát megtisztították az ukrán fegyveres alakulatoktól. A maradékok csak egy kis területen rejtőzködnek, a város épületeinek pincéiben” – hangoztatta Kimakovszkij.

Marija Zaharova, az orosz külügyi szóvivő a Telegram-csatornáján azt írta, hogy az ukrán fél meghiúsította a legutóbbi kétoldalú fogolycsere-megállapodásokat. Zaharova Szerhij Kiszlica ukrán külügyminiszter-helyettesnek a brit The Times című lapban közölt nyilatkozatára reagált, amely szerint az orosz féllel az isztambuli tárgyalásokon lehetetlen volt „kreatív vitákat” folytatni. „Megerősítem. Senki sem szándékozott velük kreatív vitákat folytatni. Konkrét javaslatok születtek, egyebek között a foglyok cseréjére vonatkozóan. Nos, a kijevi rezsim megsértette a legutóbbi cserével kapcsolatos ígéreteit: a megállapodás szerinti 1200-ból kevesebb mint 30 százalékot cseréltek ki. Ukrajna állampolgárainak tudniuk kell ezt” – húzta alá.

Alekszandr Poliscsuk, az orosz külügyminisztérium második, FÁK (Független Államok Közössége) -osztályának vezetője a nap folyamán a TASZSZ-nak kijelentette, hogy Oroszország kész újrakezdeni az isztambuli tárgyalási folyamatot Ukrajnával. Mint fogalmazott, a „labda” most az ukrán térfélen van.

Küldj nekünk tippet




Demokráciapajzs: a szabadság nevében bevezetett cenzúra

Az Európai Bizottság legújabb kezdeményezése, az úgynevezett „Európai Demokráciapajzs” (European Democracy Shield) egy újabb lépés afelé, hogy Brüsszel a demokratikus…

13. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Eddig érdemes megrendelni a karácsonyi ajándékot

November 30-ig meg kellene rendelnie a karácsonyi ajándékot annak, aki távol-keleti webáruházból szeretne vásárolni, a hazai webshopoknál pedig december 12-ig…

13. 11. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 11. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Történelmi pillanat: végleg leállt az egycentesek gyártása

Több mint két évszázad után beszüntette az egycentes érmék nyomtatását az Egyesült Államok szövetségi pénzverdéje.

13. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orosz ellenőrzés alatt Pokrovszk 90 százaléka

Az orosz hadsereg ellenőrzése alá vonta Pokrovszk területének 90 százalékát – jelentette ki Igor Kimakovszkij, a Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója…

13. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lebukott az ukrán háborús maffia

Az ukrán háborús maffia lebukott, gyakorlatilag a fél ukrán kormány és Volodimir Zelenszkij elnök közeli barátai öles léptekkel haladnak a…

13. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az orosz drónok naponta 300 célt semmisítenek meg

Az orosz fegyveres erőknél befejeződött a drónerők létrehozása – közölte Szergej Istuganov ezredes, a haderő helyettes parancsnoka a Komszomolszkaja Pravda…

12. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Gulyás: a Tisza soha nem látott gyűlöletet hozott a politikába

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely szerint ahhoz, hogy valaki tiszás vagy akár DK-s jelöltséget vállaljon, alapvető erkölcsi alapelveken kell átlépni,…

12. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ellopott, majd inkubátorban hagyott egy csecsemőt

Nem esett baja annak az újszülöttnek, akit egy ismeretlen nő vitt el Budapesten, egy VIII. kerületi lakásból, a csecsemőt végül…

12. 11. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 11. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Karácsony: Budapestet csak a kormány taszíthatja csődbe

Budapest nem megy csődbe magától, csak ha a kormány csődbe taszítja, viszont aki Budapestet csődbe löki, azt Budapest magával rántja…

12. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Ukrajnában az első világháború óta nem látott betegség terjed

Az ukrajnai háborúban terjed egy betegség, amit az első világháború óta nem láttunk – a gázgangréna – írja a The…

12. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így erőltetné ránk a migránsokat Brüsszel

Az Európai Bizottság értékelése szerint Görögország, Ciprus, Spanyolország és Olaszország jelenleg migrációs nyomás alatt áll, így ezek az országok a…

12. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem

A vállalati e-autó programban a kínai gyártó termékei a legnépszerűbbek. A BYD típusaiból már több mint kétezer megvásárlásához igényeltek támogatást…

12. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukrán és a brit titkosszolgálat az egész világra veszélyes

Meghiúsult ukrán és brit titkosszolgálatoknak egy hiperszonikus Kinzsal rakétával felszerelt MiG-31-es vadászgép eltérítésére irányuló akciója – közölte az orosz Szövetségi…

12. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Mégis megvalósulhat a budapesti békecsúcs?

Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

12. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Itt a pénzügyi világháború: a dollár és az euró az utolsókat rúgja

A világ pénzügyi rendszere ma úgy recseg-ropog, mint egy elöregedett híd. A dollár, amely évtizedekig a világ ura volt, most…

12. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel bármi áron keresztbe tesz a magyaroknak

Hiába mentesül Magyarország az amerikai szankciók alól, Brüsszel 2027-től akkor is betiltja az orosz energiahordozók importját Európában. Ők folytatni akarják…

11. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ennyivel fizetünk többet az üzletekben

A magyarországi fogyasztói árak októberben átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – jelentette kedden a Központi Statisztikai…

11. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar diákokat zaklatnak az ukrán toborzók

Nyilatkozatban tiltakozik és levélben fordul az illetékes ukrán szervekhez a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) amiatt, hogy továbbra is jogsértő…

11. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.