Az ukrán „háborús maffia” az EU-támogatásokat is ellophatta
Az ukrán „háborús maffia” uniós energetikai támogatásokra is rátehette a kezét – közölte Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője csütörtökön.
Gyürk András szerint a legújabb ukrajnai korrupciós botrány kapcsán nyilvánosságra került, hogy az ország energiaszektorában több ukrán miniszter és a Naftogaz ukrán állami olaj- és gázvállalat volt vezérigazgatójának részvételével kiterjedt bűnszervezet működhetett. A Fidesz EP-képviselője, a Patrióták frakciójának tagja az eset kapcsán kiemelte: „a háború kezdete óta az Európai Unió közel 3 milliárd eurós támogatást nyújtott az ukrán energiaszektor számára. Az Európai Bizottságnak egyértelmű választ kell adnia, hogy az ukrán háborús maffia az európai adófizetők pénzére is rátette-e a kezét. Ezért azonnali választ igénylő kérdésekkel fordultunk a brüsszeli testülethez”. „Az európai, köztük a magyar adófizetők pénzéből Ukrajna energetikai ágazata kétmilliárd eurót kapott vissza nem térítendő támogatásként, valamint 160 millió eurót a téli felkészülésre. Emellett európai kezességvállalással 500 millió eurónyi hitelt kaptak földgáz vásárlására. Ezek jelentős összegek” – hangsúlyozta a fideszes politikus.
„Az ukrán korrupciós botrány felveti annak a lehetőségét, hogy ezek a források az ukrán háborús maffia kezébe kerülhettek. Ezért azonnali választ igénylő kérdésekkel fordultunk az Európai Bizottsághoz. Egyértelmű tájékoztatást és garanciát várok a brüsszeli testülettől, hogy a magyar és európai adófizetők pénze nem érintett ebben a korrupciós botrányban” – húzta alá az EP-képviselő. „Szintén érdeklődtünk, hogy mit tesz Brüsszel annak érdekében, hogy az elvi lehetőségét is kizárja annak, hogy az Ukrajnának folyósított támogatásokat nem céljuknak megfelelően használják fel. Végül felszólítottuk a Bizottságot, hogy az események tükrében vizsgálja felül Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatos álláspontját. Ez egy súlyos ügy. Ehhez mérhető, egyértelmű állásfoglalásra van szükség Brüsszeltől is” – fogalmazott Gyürk András.
Demokráciapajzs: a szabadság nevében bevezetett cenzúra
Az Európai Bizottság legújabb kezdeményezése, az úgynevezett „Európai Demokráciapajzs” (European Democracy Shield) egy újabb lépés afelé, hogy Brüsszel a demokratikus…
Szijjártó elárulta, meddig juthatunk hozzá az orosz energiához
Az amerikai szankciók alóli mentesség mindaddig érvényben van, amíg Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump elnök hivatalban van, a lényeg,…
Magyarország nem hajtja végre a migrációs paktumot
Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem hajtja végre a most életbe lépő migrációs paktumot, nem fogad be kvóták szerint szétosztott,…
Orbán Viktor: a kormány bevezeti a 14. havi nyugdíjat
A kormány úgy döntött, hogy bevezeti a 14. havi nyugdíjat – közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.
Eddig érdemes megrendelni a karácsonyi ajándékot
November 30-ig meg kellene rendelnie a karácsonyi ajándékot annak, aki távol-keleti webáruházból szeretne vásárolni, a hazai webshopoknál pedig december 12-ig…
Gulyás: a Tisza soha nem látott gyűlöletet hozott a politikába
A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely szerint ahhoz, hogy valaki tiszás vagy akár DK-s jelöltséget vállaljon, alapvető erkölcsi alapelveken kell átlépni,…
Ellopott, majd inkubátorban hagyott egy csecsemőt
Nem esett baja annak az újszülöttnek, akit egy ismeretlen nő vitt el Budapesten, egy VIII. kerületi lakásból, a csecsemőt végül…
Karácsony: Budapestet csak a kormány taszíthatja csődbe
Budapest nem megy csődbe magától, csak ha a kormány csődbe taszítja, viszont aki Budapestet csődbe löki, azt Budapest magával rántja…
Több mint kétezer BYD gépkocsira érkezett támogatási kérelem
A vállalati e-autó programban a kínai gyártó termékei a legnépszerűbbek. A BYD típusaiból már több mint kétezer megvásárlásához igényeltek támogatást…





















