Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott pénteki fehér házi találkozójára utalva.
A miniszterelnök kijelentette: én az elnökkel kötöttem megállapodást, ő azt mondta, időhatár nélkül mentesítünk benneteket az amerikai szankciók alól, amely a Török Áramlat vezetéket és a Barátság kőolajvezetéket sújtotta volna. Orbán Viktor úgy fogalmazott: óvatos becsléssel 1000 forintos benzinártól mentettük meg a magyarokat. Továbbá amikor kezdődik a fűtési szezon, 2,5-3-szor magasabb lenne a gázszámla e nélkül a megállapodás nélkül – ekkora bajtól óvtuk meg a magyarokat. Nem mi hoztuk a magunk fejére ezt a bajt – ezt a háború hozta. Mindig mondom, hogy a háború blokkolja az európai gazdaságot a magas energiaárakon és a szankciókon keresztül – mondta.
Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök – mondta Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is a közösségi oldalán. Hangsúlyozta, a magyar emberek továbbra is Európa legalacsonyabb energia árait fogják fizetni. A miniszter kijelentette, nem sújtják szankciók a Magyarországra irányuló olaj- és gázszállításokat korlátlan ideig. „Aki ezzel ellentéteset állít, az nem volt ott a tárgyaláson. Sokkal egyszerűbb minket kérdezni, akik ott voltunk” – fogalmazott Szijjártó Péter.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























