Magyarország ádáz harcot vív a kárpátaljai magyarokért
A magyar kormány nem fog engedni a brüsszeli nyomásnak a kárpátaljai magyarok ügyében, és határozottan ragaszkodni fog ahhoz, hogy Ukrajnának vissza kell adnia a 2015 óta elvett nemzetiségi jogokat – közölte Szijjártó Péter magyar külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén kiemelte, hogy továbbra is zajlanak különböző szintű tárgyalások az ukrán vezetéssel a kárpátaljai magyarok helyzetéről, a 2015 előtti kisebbségi jogok helyreállításáról. „Ebből semmilyen módon nem kívánunk és nem is fogunk engedni. Óriási brüsszeli nyomás van rajtunk. Minden egyes külügyi tanácsülésen és minden egyes Európai Tanács-ülésen Brüsszel, az intézmények, az Európai Bizottság és számos tagállam kormánya próbálja elérni azt, hogy feladjuk ragaszkodásunkat a kárpátaljai magyar nemzeti közösség jogainak helyreállításához” – jelentette ki. „Jelenleg Brüsszelben és az európai uniós tagországok döntő többségében úgy vélekednek, hogy nem helyes, hogy Magyarország kiáll a Kárpát-medencei és azon belül a kárpátaljai magyarok jogainak visszaadása mellett” – fűzte hozzá. „Mi azonban ezen nyomásgyakorlás dacára határozottan ragaszkodunk ahhoz, hogy Ukrajnának vissza kell adnia mindazokat a nemzetiségi jogokat, amelyeket 2015 óta elvettek a kárpátaljai magyar nemzeti közösségtől” – folytatta.
Szijjártó hazugságnak minősítette, hogy a magyar kormányzat nem lenne hajlandó a tárgyalásra, azt pedig elfogadhatatlannak, hogy „az ukránok közben egy propagandát terjesztenek Brüsszelben és az európai országokban, amiben azt hazudják, hogy ők visszaadták a kárpátaljai magyar nemzeti közösség jogait”. „Ez nyomokban sincsen így. Ígéretek folyamatosan vannak, szép szavak folyamatosan vannak, de mind a mai napig olyan jogszabálymódosítás sem történt meg, amely a jogok visszaadása irányába mutatott volna” – hangsúlyozta. Továbbá közölte, hogy Brüsszelből rá lehetne szorítani módosításokra Kijevet, ahogyan az más esetben is történt, azonban erre nem fog sor kerülni, mert ezt a kérdést nem tartják fontosnak, ahogy azt szavai szerint az EU bővítési biztosa meg is erősítette. „Itt csak magunkra számíthatunk” – fogalmazott. A miniszter leszögezte, hogy a szuverenista magyar külpolitikának továbbra is a nemzetpolitika a szíve közepe, a kormány kiáll minden magyar közösség jogainak érvényesítése mellett világszerte.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























