Amerikának is érdeke, hogy kapjuk az orosz gázt
Magyarországra egymás után érkeznek amerikai befektetések, amelyek azonban csak akkor lesznek sikeresek, ha Magyarország továbbra is hozzájuthat az orosz energiahordozókhoz – figyelmeztet Orbán Viktor magyar kormányfő.
Orbán Viktor nagy delegációval utazik a november 7-i találkozójára Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonba, ahol a tervek szerint teljes áttekintése, „ráncfelvarrása” történik majd az amerikai–magyar kapcsolatoknak. A miniszterelnök erről a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt pénteken. Orbán Viktor kiemelte: gazdasági vezetők, több miniszter, fontos állami szervek vezetői és nemzetbiztonsági főtanácsadó is részt vesz majd a találkozón. A legmagasabb szintű tárgyalás egyik fontos eleme a béke lesz. Ugyanakkor a két ország gazdasági ügyekről is tárgyal már hosszú hónapok óta, így a tervek szerint egy amerikai-magyar gazdasági együttműködési csomagot is „tető alá“ tudnak hozni – mondta.
Megjegyezte, hogy miközben az amerikaiak éppen hazaviszik a cégeiket a világ számos pontjáról, aközben Magyarországra egymás után érkeznek amerikai befektetések. Ezeket „nem a szél fújja be”, hanem megegyezés alapján jönnek ide, és a mostani gazdasági együttműködési csomagban is vannak „kéréseink és javaslataink” újabb amerikai befektetésekre, amelyek Magyarországra jönnének. Orbán Viktor jelezte: ennek előfeltétele, hogy rendezzék az energia kérdését, mert ahhoz, hogy egy befektető hosszú távú beruházásról dönthessen, látnia kell a termelés egyik fontos költségének, az energia árának az alakulását. „Meg kell győznöm az amerikaiakat” arról, hogy Magyarország egy „bezárt ország”, nincs tengerünk, ezért mi ki vagyunk szolgáltatva azoknak a szállítási útvonalaknak, amelyeken keresztül érkezhet energia Magyarországra, és ezek leginkább csővezetékek – jelezte.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























