LEGOLVASOTTABB











Orbán: Brüsszel minden téren súlyos kudarcot vallott

Az ukrajnai háború megállítása lett volna az európai diplomácia dolga, de Brüsszel úgy döntött, nem tárgyal, és ezzel jelentéktelenné vált – hangsúlyozta Orbán Viktor magyar kormányfő a kétnapos római látogatása alkalmával a ReteQuattro olasz kereskedelmi televízióadónak adott interjúban.

Orbán Viktor magyar kormányfőt Rómában az egyik legközelebbi szövetségese, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is fogadta (Fotó: SITA/AP/Roberto Monaldo/LaPresse)
❚❚

A 10 minuti (Tíz perc) című interjúműsort vezető Nicola Porro mindenekelőtt a Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel tartott találkozón felmerült közös pontokról és ellentétekről kérdezte Orbán Viktort. A miniszterelnök hangsúlyozta, vannak különbségek, de számos alapvető kérdésben egyetértenek az olasz kormányfővel, többek között abban, hogy a „brüsszeli hatalmi központnak” reformra van szüksége. Brüsszel az európaiak mindennapjait érintő jelentős kérdésekben ténylegesen kudarcot vallott, például a gazdaságpolitika, a zöld átmenet, a háború és a szankciók terén” – mondta Orbán Viktor. Az energiaárakat is említette, amik Magyarország számára kulcskérdésnek számítanak. Kijelentette, hogy súlyos hibát követtek el a brüsszeli bürokraták, többek között a zöld átmenettel, amely „az ipari ágazattal szemben evez, ahelyett hogy együttműködne vele, ez káros, itt meg kellene állnunk, és visszafordítani az irányt”.

Arra a felvetésre, hogy miért tartja az Európai Uniót irrelevánsnak, Orbán Viktor kijelentette: Európa képtelen volt megakadályozni az ukrajnai háborút. „A háború megállítása lett volna az európai diplomácia dolga. Ha nem Biden, hanem Trump lett volna az Egyesült Államok elnöke, ez a háború nem következett volna be, de az Egyesült Államoktól függetlenül Európának többet kellett volna tennie, és most sem teszi azt” – közölte Orbán Viktor. További problémának nevezte, hogy a háború kirobbanása után Európa minden diplomáciai csatornát elzárt Oroszországgal, így pedig lehetetlen leállítani a háborút.

Brüsszel jelentéktelenné válik azzal, hogy úgy dönt, nem tárgyal” – hangsúlyozta. Megjegyezte, ennek eredményeként az Egyesült Államok és Oroszország nemcsak Ukrajnáról egyeztet, hanem Európa védelmi szerkezetének jövőjéről is. Pontosan úgy, ahogy a második világháború után történt, amikor a kontinens jövőjéről nem Európa, hanem az Egyesült Államok és az oroszok döntöttek – mondta. Orbán Viktor ugyanakkor kijelentette, hogy jelenleg a béke eléréséhez nem elég a két szembenálló fél, egy harmadik szereplőre van szükség: az európaiak kivonták magukat, így az egyetlen szereplő Trump maradt, „az első amerikai elnök, aki a békének szenteli magát, és ezért támogatnunk kell”.

Orbán Viktor kijelentette, az európaiak sokkal erősebbek, mint az oroszok: az Egyesült Királyságot is számolva négyszázötven millió a számuk a közel száznegyven millió orosszal szemben, az európai GDP és az európai védekezési kiadások is meghaladják az oroszokét. „A kérdés az, hogy ha erősebbek vagyunk, mitől félünk. A válasz pedig az, hogy silányak a vezetőink: ha erős vagy, de nem akarsz háborúba menni, mivel közülünk senki sem akar háborúba menni, akkor az erődet kizárólag tárgyalásokra tudod felhasználni, mégsem tesszük ezt” – fejtette ki.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.