Ennyien voltak valójában az október 23-ai tüntetéseken
Az október 23-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs összegezte az október 22-ei, illetve 23-ai központi rendezvények résztvevői létszámait – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Cellainformációk alapján az ünnepi beszédek időpontjában az október 23-ai Kossuth téri kormánypárti megemlékezésen több mint 80 ezren, a Tisza Párt Hősök terén tartott rendezvényén pedig 45 ezren vettek részt.
Mint írták, október 22-én a Műegyetem épületében tartott megemlékezésen 250-en, az ’56-os hősök műegyetemi emlékművénél tartott koszorúzáson, a fáklyás felvonuláson, illetve a Bem téri ünnepségen 3000-en voltak. Október 23-án a reggeli zászlófelvonáson 250-en, a Müpában este tartott díszünnepségen pedig több, mint 1200-an vettek részt. Jelezték, hogy a Nyitott Parlament program keretében 15 és 20 óra között közel 2700-an tekintették meg a Kupolacsarnokot, a Díszlépcsőházat és a Szent Koronát.
A Budapesten és az országszerte 357 helyszínen tartott megemlékezések mindenhol rendben zajlottak – közölte a nemzeti rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs.
Brazília lehet az első liberális diktatúra
A brazil kormány legújabb lépése a „Tisztelet platformjának” az elindításával a latin-amerikai országot a totalitarizmus útjára terelte. A náci és…
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi…
Ennyien voltak valójában az október 23-ai tüntetéseken
Az október 23-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs összegezte az október 22-ei, illetve 23-ai központi rendezvények résztvevői létszámait…
Orbán: Magyarország nem akar háborúba menni, és nem is fog
Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben,…
Orbán szerint a budapesti békecsúcs nem került le a napirendről
Európában is pontosan tudják, hogy a békecsúcs nem került le a napirendről, az időpontja kétséges, de hogy lesz, afelől nincs…
A napelemes rendszerek már 14 ezer családnál üzemelnek
A Napenergia plusz programban nyertes 21 ezer családból 14 ezernél már üzemelnek a modern napelemes rendszerek – közölte a magyar…























