Brüsszel „bármi áron” kitart Zelenszkij mellett
Az ukrajnai tűzszünet lehetséges, azonban csak az Oroszországra nehezedő nyomás fokozásával érhető el – jelentette ki az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij Brüsszelben, az egynaposra tervezett csütörtöki uniós csúcstalálkozóra érkezve. António Costa, az Európai Tanács elnöke szerint mindaddig támogatni fogják Ukrajnát, ameddig szükséges, „bármibe is kerüljön”.
Zelenszkij újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: mivel Oroszország nem akarja megállítani a háborút, nyomást kell gyakorolni további, még szigorúbb szankciós csomagok elfogadásával, valamint nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerek felállítása és pénzügyi támogatás formájában. Az ukrán elnök üdvözölte az Oroszország elleni immár 19. szankciós csomag tanácsi elfogadását, amit kulcsfontosságúnak nevezett Ukrajna számára, különös tekintettel arra, hogy az összhangban van Donald Trump amerikai elnök kormányzatának energiaügyi és szankciós döntéseivel. Az ukrán elnök szükségesnek nevezte az orosz energia kivezetését, hozzátéve, hogy azt kiváltják a cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről szóló megállapodások.
António Costa, az Európai Tanács elnöke érkezésekor azt közölte, hogy az Európai Tanács politikai döntést fog hozni Ukrajna 2026-os és 2027-es pénzügyi szükségleteinek biztosításáról, beleértve a katonai felszerelések beszerzését is. „Ez egy nagyon erős üzenet Oroszország számára arról, hogy mindaddig támogatni fogjuk Ukrajnát, ameddig szükséges, bármibe is kerüljön” – tette hozzá.
Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő érkezésekor „az erő fontos jelének” nevezte, hogy az EU és az Egyesült Államok egyetértenek az Oroszországra gyakorolt nyomás szükségességében. Az európai bankokban tárolt, majd az uniós szankciók nyomán lefoglalt orosz vagyonból Ukrajnának fizetni tervezett jóvátételi kölcsönnel kapcsolatban azt mondta, vannak még megoldásra váró jogi kérdések, de alapvetően fontos üzenetet kell hordoznia arról, hogy Oroszország felelős az Ukrajnában okozott károkért. Közölte, Európa számára fontos, hogy a védelmet a tagországok közös érdeknek tekintsék, és közös projekteket indítsanak a védelmi képességek javítása érdekében.
Brüsszeli találkozójukon a tagállami vezetők egyebek mellett áttekintik az Ukrajnának nyújtott további támogatás lehetőségeit, a migrációs, valamint a közel-keleti helyzetet, foglalkoznak a versenyképességgel, továbbá megbeszélést folytatnak a lakhatás kérdéséről és az európai védelemről.
Orbán: ma két választásunk maradt, háború vagy béke
Megint két választásunk maradt: '56-ban szabadság vagy szolgasors, ma háború vagy béke – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom…
Fricz Tamás: sorsdöntő az idei Békemenet
Sorsdöntő az idei Békemenet, az elsőhöz hasonlítható, amikor az emberek azt érezték, hogy meg kell védeni az ország függetlenségét –…
A lengyel kormány a magyar családokat fenyegeti
A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon.
Amerika is szállíthat fűtőelemeket a paksi atomerőműbe
A magyar kormány az orosz beszállítói kapcsolatok megtartása mellett megkezdi az egyeztetéseket az amerikai nukleáris fűtőelemek vásárlásáról is a bővülő…
Brüsszel az állítólagos magyar kémsztori után kémkedik
Az Európai Bizottság szolgálatai nagyon komolyan veszik a magyar hatóságoknak tulajdonított kémkedési vádakat, amelyek uniós intézmények munkatársait érintik – jelentette…
Szijjártó: Amerika nem mondott le a budapesti békecsúcsról
Az Egyesült Államok nem mondott le a Budapestre tervezett békecsúcsról Oroszországgal, egyedül az időzítés kérdéses, viszont az előkészítés az álhírekkel…
Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről
Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…
Egyre több a migráns a magyar határnál
A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…
Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel
Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…
Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?
Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…