Oroszország, Kína és India véget vet az amerikai dominanciának
Oroszország, Kína és India arra törekednek, hogy nézeteltéréseiket félretéve együtt ellensúlyozhassák az Egyesült Államok hatalmát – hangzott el a Magyar Külügyi Intézet (MKI) „Oroszország, Kína és India stratégiai együttműködése” című kerekasztal-beszélgetésén.
Byrappa Ramachandra, az MKI kutatója szerint Oroszország, Kína és India közös érdeke egy olyan világrend kialakítása, amelyben nagyobb befolyásuk lehet, annak ellenére, hogy próbálnak jó kapcsolatot fenntartani az Egyesült Államokkal. Hozzátette: ma már minhárom ország inkább a kulturális és civilizációs, mint a nemzetállami terjeszkedést próbálja előtérbe helyezni.
Seremet Sándor, az MKI kutatója úgy vélte: Kína azért nem kíván abszolút hegemóniára törni, mert tudatában van annak, hogy ez rendkívül költséges, ezért egyszerűen csak tovább építi a világ nagy részével fennálló kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatait, és ezt teszi a legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő BRICS csoport keretein belül is. Elmondta, hogy a BRICS a globális világpiacon belül egy olyan alternatív piac kialakításán dolgozik, ahol együttműködő tagállamai úgy tudják növelni lakosságuk jólétét, hogy közben nem szólnak bele egymás belügyeibe. Byrappa Ramachandra ennek példájaként azt említette, hogy a tavalyi BRICS-csúcstalálkozón Kína 30 új tagállam felvételét támogatta a szervezetbe, ami arra utal, hogy a világgazdaság perifériáján lévő országokat is be akarják vonni az együttműködésbe.
Hall Gardner, a Párizsi Amerikai Egyetem (AUP) Emeritus professzora azt emelte ki, hogy az Egyesült Államok – érzékelve, hogy a BRICS az ő kárára próbál gazdasági pozíciókat szerezni – hosszabb távon Indiát szeretné megnyerni annak, hogy inkább az amerikai–japán partnerséget válassza majd annak ellenére is, hogy jelenleg még amerikai szankciókkal nézhet szembe. Fontosnak nevezte a kínai–tajvani viszony további alakulását, hangsúlyozva, hogy Oroszország és az Egyesült Államok sem ismeri el független országként Tajvant. Kína pedig közben arra törekszik, hogy megpróbálja egymás ellen kijátszani a nyugati országokat – mondta. Egy új világrend kialakulásával kapcsolatban az amerikai professzor azon félemének adott hangot, hogyha az Egyesült Államoknak nem sikerül megbontani a kínai–orosz stratégiai együttműködést, akkor akár az Északi sark alatt található nyersanyagok kitermelése, vagy a tajvani kérdés kapcsán is olyan jelentős feszültség alakulhat ki, amely az együttműködés helyett az ellenséges pólusok szembenállását erősíthetik fel, ami az orosz–kínai oldal mellé állíthatja Indiát.
A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…
Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…
Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről
Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…
Egyre több a migráns a magyar határnál
A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…
Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel
Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…
Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?
Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…
Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…
Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen
Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…
Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia
A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…