Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?
Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon, és mire kívánják felhasználni a jogállamiságinak nevezett eljárásokat és folyamatokat – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek a keddi luxemburgi tanácskozását követő sajtótájékoztatóján a miniszter elmondta, hogy a Magyarországgal szembeni 7-es cikkes eljáráshoz kapcsolódó napirendi ponthoz való hozzászólások a tagállami miniszterek részérők a szokásos tematikát követték: elsősorban a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos aggályokról, a szuverenitásvédelmi törvényről és az átláthatósági törvényjavaslatról, valamint a civil társadalom helyzetéről és a média szabadságáról volt szó. Bóka János szerint újdonság volt, hogy több felszólalás kifejezetten belpolitikai jellegű utalásokat tartalmazott. „Többen említették a közelgő magyarországi választásokat, sőt, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének neve is elhangzott, amire a hetes cikk szerinti eljárás során eddig soha nem volt példa” – mondta Bóka a Magyar Péter vezette Tisza Pártra utalva. Hozzátette: mindez megerősíti, hogy az eljárás nyilvánvalóan politikai nyomásgyakorlás eszköze.
A magyar kormány álláspontja továbbra is változatlan – hangsúlyozta a miniszter. „Nemzeti és szuverén kormányként a magyar emberek döntéseit hajtjuk végre, és Magyarország érdekeit képviseljük ebben az eljárásban is” – fogalmazott. Elmondta, hogy a hetes cikk szerinti eljárás folytatódik, és várhatóan a jövő év első felében, a következő uniós elnökség alatt újabb meghallgatásra kerül sor. Az eljárás újabb szakaszba léptetését néhány tagállam kezdeményezte, de ennek nem volt látható többsége – tette hozzá.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























