A hibás döntések miatt a gyerekek a Covid legnagyobb áldozatai
A gyerekek nagyon nagy árat fizettek a koronavírus-járvány idején a társadalom többi tagjának megóvásáért – mondta Boris Johnson volt brit miniszterelnök a járvány előzményeinek, következményeinek és kormányzati kezelési módjának feltárását célzó brit vizsgálat keddi munkanapján.
A 2023 nyarán kezdődött vizsgálat, amelyet Heather Hallett, az angol fellebbviteli bíróság nyugalmazott bírája vezet, várhatóan 2026-ig tart, és több különálló részből – hivatalos elnevezéssel modulból – áll. A jelenleg folyó nyolcadik vizsgálati modul estébe nyúló keddi meghallgatásán Boris Johnson – aki a koronavírus-járvány kezdetének és elhatalmasodásának idején volt Nagy-Britannia konzervatív párti miniszterelnöke – úgy fogalmazott: annak idején nagyon remélte, hogy el lehet kerülni az iskolák bezárását, mert „lidércnyomásos elképzelésnek” tartotta a jelenléti oktatás felfüggesztését.
Johnson hangsúlyozta: a járvány kezdeti szakaszában még nem lehetett tudni, hogy az új típusú koronavírus által okozott megbetegedések milyen hatást gyakorolnak a gyerekekre. „Nem tudtunk sokat még arról sem, hogy milyen a vírus terjedési képessége, mindenféle olyan dologgal szembesültünk, amelyek egyszerűen ismeretlenek voltak, és így nehezen lehetett tervezni, miközben az események nagyon gyorsan haladtak” – mondta a volt brit miniszterelnök. Johnson kijelentette: az iskolák bezárását szerette volna a járvány megfékezésére alkalmazott intézkedések közül a legutoljára hagyni, mivel úgy gondolta, hogy ennek rettenetes következményei lennének a fiatalokra.
Arra a kérdésre, hogy utólag visszagondolva az iskolák bezárásának az általa vártnál is rosszabb következményei lettek-e, a volt brit kormányfő úgy válaszolt: az intézkedés hatásai az ő akkori legrosszabb várakozásait igazolták. Johnson szerint ugyanakkor abban az időszakban az iskolák bezárása tűnt az egyetlen lehetőségnek, mert az volt a kockázat, hogy ha a gyerekekről az idősebb felnőttekre átterjedő fertőzések miatt például megkétszereződnek a megbetegedések, annak nagyon súlyos halálozási ráta lehetett volna a következménye. Így a gyerekek fizettek óriási árat a társadalom más tagjainak megóvásáért, mivel az oktatás kiesése katasztrofális hatásokkal járt – fogalmazott a volt brit kormányfő. Johnson ugyanakkor hozzátette azt is, hogy utólag megítélve a kormány valószínűleg „túl messze ment” az emberek közötti kapcsolattartást korlátozó intézkedésekkel, és a gyerekeket valószínűleg fel lehetett volna menteni e korlátozások alól.
A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…
Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…
Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?
Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…
Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…
Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen
Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…
Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia
A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…
Megtorpant a bérleti díjak növekedése
A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben a bérleti díjak növekedése megtorpant, különösen Budapesten – derült ki a…