A tiszások hatalmat akarnak, nem a Fidesszel van gondjuk
A Fidesz kormányzásával a Tisza Pártnak nem tartalmi problémái vannak, pusztán az a bajuk, hogy nem ők vannak hatalmon – mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerdán a Harcosok órája című online műsorban.
Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, a migrációtól, az LMBTQ-n keresztül Brüsszelig, nincs egyetlen olyan téma, amelyben a Fideszétől eltérő, érthető, „testtel rendelkező álláspontot” képviselnének. Szerinte ráadásul számukra nem az emberek boldogulását szolgáló eszköz lenne egy-egy intézkedés, hanem a hatalom megszerzése az egyetlen céljuk. A Tisza politikusainak azért is ellentmondásosak a nyilatkozataik, mert „az igazi programjukat nem Magyarországon írják” – értékelt Szentkirályi Alexandra.
Arra, hogy Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének mentelmi jogát az Európai Parlament (EP) nem függesztette fel, így nem is büntethető, azt mondta, egy bizonyítható eset kapcsán döntött így az EP, ami valószínűleg egy megegyezés része. Ennek megfelelően a védelemért cserébe Magyar Péter különböző dolgokat teljesít Brüsszel számára, s valószínűleg korábbi ígéretével szemben éppen a mentelmi jog miatt lett EP képviselő – vélekedett.
Annak kapcsán, hogy a Tisza Párt applikációját letöltők személyes adatai kikerültek az internetre, továbbá, hogy egy ukrán programfejlesztő neve is felmerült az ügyben, a politikus közölte: amatőr, felelőtlen és komolytalan ügy részesei a tiszások, akiknek most „rossz érzés lehet”, hogy mobiljaik, számítógépeik tartalma kikerülhet az internetre. Szerinte a pártnak tagadás helyett bocsánatot kellett volna kérnie, s gondoskodnia kellett volna a biztonságos adattárolásról.
Azt mondta, azok után, hogy Magyar Péter nem vett részt azon a szavazáson, amelyen egyetlen vokson múlt a Magyarországon emberek verésében részt vevő Ilaria Salis mentelmi jogának elvétele, hogyan várható el tőle, hogy bármikor is kiálljon a magyarok érdekeiért?
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























