A pápa több mint 50 éve nem tett olyat, mint most
XIV. Leó pápa jelen volt a svájci gárdisták eskütételén, amelyet szombat délután Vatikánvárosban tartottak. Több mint ötven éve először történt meg, hogy az egyházfő részt vett a szertartásos eseményen.
XIV. Leó jelenlétét nem jelentették be előre, így sokak számára meglepetésnek számított. 1968 óta nem fordult elő, hogy a mindenkori egyházfő részt vegyen a svájci gárdisták újonc katonáinak eskütételén. Az 1506-ban alapított pápai testőrség minden évben májusban tartja új tagjainak eskütételi szertartását: az idén az új egyházfő májusi megválasztása miatt, októberre tolódott az esemény, amelyet hagyományosan az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett udvarán tartanak.
Huszonheten tettek esküt az idén, amivel 135-re emelkedett a svájci gárdisták létszáma. Egyenként mondták fel az eskü szövegét, franciául, németül vagy olaszul, attól függően, hogy milyen anyanyelvű svájci kantonból érkeztek. Bal kezüket a pápai zászlóra helyezték, jobb kezük három ujját pedig a magasba tartották a Szentháromság jeleként. Az eskütételen részt vett a teljes svájci gárda, valamint az eskütevők rokonsága.
A szertartást megelőző sajtótájékoztatón Christoph Graf parancsnok elmondta, hogy a százharmincötös létszámot nem tartja elegendőnek főleg a most zajló jubileumi szent évben, amikor a testőrök feladata megsokszorozódott. Napi szolgálati idejük hat és tizenkét óra között mozog, és „ott vannak, ahol a pápa tartózkodik”. Vatikánváros kapuiban látni őket, de a svájci gárdisták feladata az apostoli paloták és a pápai lakosztály védelme, valamint az audienciákon és a belföldi, külföldi látogatásokon is kísérik az egyházfőt.
Graf megjegyezte, hogy az utóbbi években nőtt a jelentkezők száma, ami elsősorban a svájci gárda közösségi oldalai népszerűségének köszönhető. A világ legkisebb hadseregébe svájci állampolgárok jelentkezhetnek, akik katolikusok, elvégezték a svájci sorkatonai szolgálatot, és legalább 174 centiméter magasak. A svájci gárdában a szolgálat öt évre szól, de sokan meghosszabbítják.
Graf tudatta, hogy szorosan együttműködnek az olasz hatóságokkal. A Vatikán területére, a többi között a Szent Péter térre belépő látogatók első biztonsági ellenőrzését az olasz rendőrség végzi, és a veszélyes tárgyak több mint kilencven százalékát kiszűrik. A Covid-járvány óta azonban emelkedett a zavart elméjű, vagy drog és alkohol hatása alatti emberek száma, ezért a gárdistákat felkészítik a velük szembeni eljárásra is. Christoph Graf elmondta, hogy a gárdistákat kizárólag alabárddal látni, de a testőrség „jól fegyverzett”.
Liberális püspöki „szentbeszéd” a migrációért
Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának (USCCB) e heti, Baltimore-ban kiadott „Különleges üzenete” a migrációval kapcsolatban egyértelműen a liberális, befogadásra…
Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti
Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…
Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…
Szijjártó elárulta, meddig juthatunk hozzá az orosz energiához
Az amerikai szankciók alóli mentesség mindaddig érvényben van, amíg Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump elnök hivatalban van, a lényeg,…





















