LEGOLVASOTTABB











Szír származású terrorista gyilkolt Manchesterben

Azonosította a rendőrség a manchesteri zsinagóga ellen csütörtökön elkövetett késeléses és gázolásos merénylet tettesét.

A rendőrség és a mentőszolgálat a manchesteri Heaton Park Hebrew Congregation nevű zsinagógájánál történt terrortámadás helyszínén (Fotó: SITA/AP/Ian Hodgson)
❚❚

A zsidó vallás legfontosabb ünnepén, jóm-kipúr napján elkövetett támadás az északnyugat-angliai nagyváros Heaton Park Hebrew Congregation nevű zsinagógájánál történt. A feltételezett elkövető több embert autójával elütött, másokat pedig megkéselt. A merényletben ketten életüket vesztették.

A támadót a perceken belül kivonuló fegyveres rendőri egységek a helyszínen agyonlőtték. A Scotland Yard csütörtök délután terrorcselekménynek nyilvánította a támadást. A manchesteri rendőrség késő esti tájékoztatása szerint az elkövető hivatalos azonosítása még nem történt meg, de a vizsgálatot végző nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy a támadást egy 35 éves szíriai származású brit állampolgár, Jihad Al-Shamie hajtotta végre.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a feltételezett tettes testére erősített, robbanószerkezetre hasonlító gyanús tárgy a szakértői vizsgálatok alapján „nem volt működőképes”. A manchesteri rendőrség közölte azt is, hogy eddig három embert – két férfit és egy nőt – vettek őrizetbe terrorcselekmény elkövetésének előkészítése gyanújával.

A csütörtök esti beszámoló szerint három embert kezelnek kórházban súlyos sérülésekkel. Egyiküket a merénylő elütötte autójával, a másikat pedig megkéselte. A harmadik sebesült akkor szerezhette sérüléseit, amikor a rendőrök megfékezték a támadót – fogalmaz további részletek nélkül a manchesteri rendőrség. A tájékoztatás szerint a rendőrség még vizsgálja a zsinagóga elleni támadás indítékait.

Küldj nekünk tippet




Így számol le Amerika a liberálisokkal

Amerika újabb szintet lép a liberális őrültségek elleni harcban. Az USA elnöke, Donald Trump, akitől a liberálisok már eddig is…

03. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Titokzatos drónok egy belga katonai bázis felett

Péntekre virradóra 15 gyanús drón berepülését észlelték a belga–német határon fekvő Elsenborn közelében található belga katonai bázis felett, a belga…

03. 10. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 10. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Itt a világvége? Egy nő lesz Canterbury érseke

Először választottak női vallási vezetőt Canterbury érsekévé és így az anglikán egyház élére. A felekezet pénteki bejelentése szerint az anglikán…

03. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Putyin: a magyarok többsége támogatni fogja Orbánt

Európában egyre nagyobb teret nyernek a nemzeti orientációjú politikai erők – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a…

03. 10. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 10. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A liberális demokrácia kudarcot vallott

Az elégedetlenség a nyugati civilizációban már-már tapintható. Ennek az oka nem csupán a kormányokban keresendő, hanem elsősorban magában a rendszerben:…

03. 10. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 10. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A Tisza Párt az agrártámogatások durva lefaragására készül

Riadó a magyar gazdáknak! Itt az újabb bizonyíték: a Tisza egyértelműen az agrártámogatások csökkentésére készül – hívta fel a figyelmet…

03. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán szövetségese győzhet a cseh választáson

Ma délután kettőkor megnyílnak a szavazóhelyiségek Csehországban, ahol ma és holnap képviselőházi választást tartanak. Az előrejelzések szerint az Orbán Viktor…

03. 10. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 10. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szír származású terrorista gyilkolt Manchesterben

Azonosította a rendőrség a manchesteri zsinagóga ellen csütörtökön elkövetett késeléses és gázolásos merénylet tettesét.

03. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nyomorba dönt minket Brüsszel háborús stratégiája

Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek – jelentette ki Orbán Viktor, magyar…

03. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Magyarországot az autóipar mentheti meg

A kormány gazdasági semlegességi stratégiája mára bizonyítottan a jelenleg zajló autóipari forradalom legnagyobb nyertesei közé tette Magyarországot – közölte Szijjártó…

03. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ursula von der Leyennek távoznia kell

Ezernyi okunk van arra, hogy azt akarjuk: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ne folytathassa a tevékenységét –…

02. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ezt teszi Izrael a segélyszállító flottilla aktivistáival

Izrael kikötőbe szállítja és kiutasítja az országból az Izrael-ellenes gázai flottilla aktivistáit – közölte csütörtökön az izraeli külügyminisztérium arról a…

02. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európát udvari bolondok irányítják

Európát a valóságtól elrugaszkodott udvari bolondok irányítják, akiknek alig van támogatottságuk, mégis háborúba taszítanak minket. Senki sem akarja őket, ám…

02. 10. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 10. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A magyar ellenzék Brüsszel parancsait teljesíti

Karácsony Gergely ismételten világossá tette, hogy a magyar ellenzék a brüsszeli álláspontot képviseli Ukrajna ügyében – írta a budapesti főpolgármester…

02. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Késelés és gázolásos támadás egy manchesteri zsinagógánál

Késeléses és gázolásos támadás történt csütörtökön egy manchesteri zsinagógánál. A támadót a rendőrség lelőtte.

02. 10. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 10. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Elon Musk vagyona elérte az 500 milliárd dollárt

Elon Musk lett az első ember a világon, akinek a vagyona elérte az 500 milliárd dollárt – áll a Forbes…

02. 10. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 10. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán: Brüsszel elhatározta, hogy háborúba megy

Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is – mondta Orbán Viktor magyar…

02. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lázadás a liberális francia kormány ellen

Két héttel az első országos megmozdulás után a francia szakszervezetek csütörtökre ismét országos tiltakozónapot hirdettek a költségvetési megszorítások ellen és…

02. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

EGYÉB CIKKEK



Vélemény

A progresszívek ránk vadásznak

02. 10. 2025 | 0 megjegyzéseket

Itt a legújabb woke-téboly

01. 10. 2025 | 0 megjegyzéseket

Elég volt a külföldi befolyásolásból

30. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket

Medvegyev: Európa egy frigid, öreg boszorkány

30. 09. 2025 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.