Így védekezhetünk a liberális álhírek ellen
A liberális hírportálok egyre több álhírrel árasztják el az olvasóikat. Mire kellene odafigyelnünk, hogy ne váljunk átverés áldozatává?
„Az Egyesült Államokból több évtizede, balliberális újságírók által elindított, úgynevezett gonzó újságírás mai megnyilvánulása tapasztalható az interneten és a médiában, ennek megfelelően félinformációkat, elferdített tényeket kevernek a szerző üzeneteivel, véleményével” – mondta el Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában. A gonzó újságírás az 1970-es években született. Lényege az erős szubjektivitás, a tények és a fikció vegyítése. Azt vallja, hogy a „tényekhez való makacs” ragaszkodás nélkül is lehetséges az „igazat” írni.
Szánthó Miklós két konkrét példát, álhírt említve kiemelte: az Európába irányuló migráció pozitív hatásainak éveken át való sulykolása ugyanúgy álhír volt, mint hogy a két biológiai nemen kívül vannak más nemek is; ezeket is a balliberális média találta ki – húzta alá. Szánthó Miklós rámutatott, hogy a balliberális oldal által terjesztett álhíreket egy komplett – influenszerekkel, újságírókkal, médiatermékekkel megtámogatott – hálózat segítségével igyekeznek eljuttatni az emberekhez, s egy mechanizmus révén egy-egy ilyen álhírt akár a közbizalom megdöntéséhez is fel lehet használni.
A főigazgató szerint az álhírek ellen nehéz, de lehet védekezni: figyelni kell a közlő személyére, megbízhatóságára, érdemes megbízható, konzervatív oldalakat bekövetni az interneten, s érdemes összehasonlítani az ellenzéki szereplők és a releváns kormányzati szereplők nyilatkozatait általánosságban vagy egy-egy téma kapcsán. Drámai lesz a különbség politikai, erkölcsi értelemben is – mutatott rá. „Nemcsak védekezni lehet viszont az álhírek ellen, például a megbízható tartalmak fogyasztásával, hanem igenis minden jóérzésű embernek fel kell vennie a harcot az álhírek terjesztőivel szemben a közösségi oldalakon, s aktívan, kulturált hangnemben el kell mondani az igazságot” – tanácsolja Szánthó Miklós.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























