Pár órán belül leállhat Amerika
Az Egyesült Államok közel került a „kormányzati leálláshoz”, miután a Kongresszus republikánus, valamint demokrata vezetői és Donald Trump elnök közötti megbeszélés a költségvetés elfogadásáról nem járt sikerrel.
J.D. Vance alelnök a tárgyalást követően elmondta, hogy október elsejétől bekövetkezhet a szövetségi intézmények leállása. „Azt hiszem haladunk a leállás felé, mert a demokraták nem fogják a helyes dolgot cselekedni. Remélem meggondolják magukat”. Az alelnök közlése szerint az egyeztetés egy 1500 milliárd dolláros egészségügyi kiadási csomag körül zajlott, amihez a demokraták ragaszkodnak, és ami a Trump-adminisztráció álláspontja szerint több száz milliárd dollárt tartalmaz illegálisan az országban tartózkodók ellátására, miközben amerikaiak nehezen tudják előteremteni az egészségügyi számláik fedezetének költségét.
A demokraták szerint nincs szó arról, hogy amerikaiak egészségügyi ellátáshoz való hozzájutását áldoznák fel más célok érdekében. Hakeem Jeffries, a Kongresszus alsóházában szűk kisebbségben lévő demokraták vezetője úgy értékelte, hogy őszinte és közvetlen megbeszélést tartottak az elnökkel és a republikánus vezetőkkel, de fennmaradtak jelentős nézetkülönbségek. Úgy fogalmazott, hogy a „demokraták harcolnak az amerikai emberek egészségügyi ellátásának védelmében”.
A leállás elkerülésére rövid távon az jelentene esélyt, ha a Kongresszus elfogadná a republikánusok által szorgalmazott átmeneti finanszírozásról szóló javaslatot. Az alsóház, a képviselőház már elfogadta, a szenátusban ugyanakkor elakadt. A 100 tagú felsőházban az elfogadáshoz 60 igen szavazatra van szükség, ahol a republikánusok 53 a demokraták 47 vokssal rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy legkevesebb 7 demokratának is igennel kell szavaznia.
John Thune, a szenátusi republikánusok vezetője szerint a demokraták a „túszejtés” taktikáját alkalmazzák, miközben republikánus részről megvan a nyitottság a költségvetési kérdésekről a további vitára a kisebbségben lévő demokratákkal. A szenátus a tervek szerint közvetlenül a határidő lejárta előtt, kedd este szavazhat ismét a költségvetés meghosszabbításáról.
A kormányzati leállás azt jelentené, hogy finanszírozás híján számos szövetségi intézmény működése megáll, és az alkalmazottak fizetését sem folyósítják. A leállás az ország szempontjából kritikus fontosságú szervezeteket nem érintené, ahogy a hadsereget sem.
Van még remény a Nyugat megmentésére, vagy itt a vég?
A nyugati civilizáció mára túljutott a fénykorán. Az 500 éves dominancia után a posztliberális világ egyre határozottabban szembefordul vele. Ez…
Meg kell menteni Magyarországot a háborúpárti liberálisoktól
A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke, a…
Magyar Péter már látja a fényt az alagút végén
Egy csodálatos úton indultunk el másfél évvel ezelőtt, és ma már egy másik országban élünk, mert látjuk az alagút végén…
Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti
Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…
Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…





















