LEGOLVASOTTABB











Mit üzen Donald Trump béketerve Gázának?

A Gázai övezet „terrormentességét”, a békét vállaló Hamász-tagoknak amnesztiát, fogolycserét, minden harc leállítását és a túszok elengedését, illetve kiadását is tartalmazza Donald Trump amerikai elnök béketerve, amelyet Izrael az elfogadásáról biztosított.

A hétfői találkozójukat követően Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök (b.) és Donald Trump amerikai elnök is elégedettnek tűntek, a nagy kérdés már csak az, hogy mit szólnak a javaslataikhoz a palesztinok (Fotó: SITA/AP/Evan Vucci)
❚❚

Az elnöki hivatal Donald Trump és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfői washingtoni megbeszélése közben adta ki a 20 pontos amerikai tervezetet. Donald Trump elnök a tárgyalást követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elképzelés nemcsak a gázai konfliktus megoldását célozza, hanem a béke megteremtését a teljes Közel-Keleten. Egyben elismerését hangoztatta arab, illetve muszlim országok, valamint európai vezetők felé, akik részt vettek a béketervet érintő konzultációkban.

Nincs visszaút

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy amennyiben a béketervet a Hamász elutasítja, akkor Izrael az Egyesült Államok teljes támogatását élvezi a további lépéseihez. Donald Trump hozzátette, hogy az izraeli kormányfővel a gázai háború rendezése mellett szót váltottak Iránról, az Ábrahám Egyezmények kiterjesztéséről, valamint a kereskedelemről.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Izrael elfogadja az amerikai tervezetet, amelyet „kritikusan fontos” lépésnek nevezett a gázai háború lezárása felé, valamint a szélesebb közel-keleti béke érdekében. Az amerikai béketerv elemei közül kiemelte a Gázai övezet demilitarizációját. Ha a Hamász elutasítja a tervet, akkor Izrael „be fogja fejezni a munkát” – hangoztatta Benjamin Netanjahu, és hozzátette, hogy a Hamász megszüntetését el fogja érni, és ezzel az Izraelt érő fenyegetést számolja fel.

Terrormentes övezet

Az amerikai elnök 20 pontos békeelképzelése alapján Gáza „terrormentes” övezetté válna, amely nem jelent fenyegetést a szomszédaira. Amennyiben a békejavaslatot mindkét fél elfogadja, akkor az izraeli erők – a túszok szabadon engedése érdekében – visszavonulnak, a frontvonalakat befagyasztják, miközben az izraeli hadsereg minden katonai akciót felfüggeszt.

Az amerikai javaslat értelmében, amint a Hamász minden túszt átad, Izrael 250 életfogytig tartó börtönre ítélt palesztin rabot elenged, valamint 1700 olyan palesztin foglyot, akit 2023 október 7-e után vettek őrizetbe az izraeli hatóságok. A Hamász azon tagjai, akik kötelezettséget vállalnak a palesztin-izraeli békés együttélés támogatására, és beszolgáltatják fegyvereiket, amnesztiában részesülnek, és kívánságukra szabadon távozhatnak a Gázai övezetből – olvasható a dokumentumban.

Jöhet a segély

A Donald Trump által bejelentett béketerv szerint – annak életbe lépését követően – nagy mennyiségű segélyszállítmány indul el a palesztin területre. Gáza politikai kormányzásának kialakítása érdekében a terület felett egy átmeneti technokrata testület venné át az irányítást, a politikától független palesztin tagokkal, valamint egy nemzetközi bizottság, „Béketestület“ (Board of Peace) felügyeletével – áll a tervezetben, amelyben azt is hangsúlyozzák, hogy a Hamász sem közvetlen, sem közvetett szerephez nem juthat a jövőben a gázai vezetésben.

Az amerikai tervezet alapján Izrael vállalja, hogy nem foglalja el a Gázai övezetet, és nem törekszik azt területéhez csatolni. A gázai belső biztonság megteremtése érdekében az arab államokkal egyeztetésben megalakul egy átmeneti Nemzetközi Stabilizációs Erő, amely többi között palesztin biztonsági személyzet kiképzését is vállalná. A Gázai övezet újjáépítésének keretében a térségben különleges gazdasági övezetet hoznának létre, kedvezményes vámokkal, miközben az ott élő lakosságot arra ösztönzik majd, hogy maradjon lakóhelyén és vegyen részt az újraépítést célzó munkában.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.