Menczer: Von der Leyen téved vagy hazudik
Ukrajnának nem katonai, hanem diplomáciai segítségre van szüksége – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Facebook-oldalán.
Menczer Tamás a bejegyzése mellett megosztott egy videót, amelyben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy katonai segítséget kell nyújtani Ukrajnának. „Ha továbbra is úgy gondoljuk, hogy Ukrajna az első védelmi vonalunk, akkor fokoznunk kell a katonai segítségnyújtást Ukrajnának” – mondta a bizottság elnöke. A kommunikációs igazgató a videó mellé azt írta: „Nem! Von der Leyen asszony téved vagy hazudik, Ukrajna nem az első védelmi vonalunk, semmi közünk ehhez a háborúhoz”.
Hozzátette, hogy Ukrajna nem a mi háborúnkat vívja, pláne nem bennünket véd, s nem további katonai segítségre van szükség, hanem diplomáciai segítségre, vagyis tárgyalni kell az oroszokkal, ahogy Trump (amerikai elnök) tette. „Trump megtette az első lépést, ideje lenne, hogy Brüsszel is végre a jó irányba lépjen. Azonnali EU-Oroszország csúcstalálkozóra van szükség, ez vezethet a tűzszünethez és a békéhez. Ennek a háborúnak a csatatéren nincs megoldása, csak a tárgyalóasztalnál, ezért mi, mindig a béke oldalán álltunk, és minden támadás, nyomásgyakorlás ellenére ott is maradunk” – fogalmazott Menczer Tamás.
Van még remény a Nyugat megmentésére, vagy itt a vég?
A nyugati civilizáció mára túljutott a fénykorán. Az 500 éves dominancia után a posztliberális világ egyre határozottabban szembefordul vele. Ez…
Meg kell menteni Magyarországot a háborúpárti liberálisoktól
A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke, a…
Magyar Péter már látja a fényt az alagút végén
Egy csodálatos úton indultunk el másfél évvel ezelőtt, és ma már egy másik országban élünk, mert látjuk az alagút végén…
Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti
Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…
Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…





















