LEGOLVASOTTABB











Magyarország ellen újabb hecckampány zajlik

Magyarország elleni hecckampány zajlik az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) a bíráival kapcsolatban, ugyanis az illetékes bizottság elutasította az új magyar bírói listát – közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (angolul: European Court of Human Rights) a strasbourgi székhelye (Fotó: SITA/AP/Jean-Francois Badias)
❚❚

A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) egyhetes őszi ülésszakának hétfői munkanapját követően Németh Zsolt kijelentette, hogy az emberi jogi bíróság magyar bírájául javasoltak listájának elutasítása érthetetlen és elfogadhatatlan. Magyarország meggyőződése szerint mind az eljárás, a jelöltek kiválasztása, mind pedig a jelöltek személye megfelelt azoknak a szabványoknak, melyeket az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága meghatározott – hívta fel a figyelmet.

Németh Zsolt emlékeztetett arra, hogy a miniszteri bizottság tanácsadó testülete korábban zöld jelzést adott mind az eljárás, mind pedig a jelöltek tekintetében. Mégis szeptember közepén a bírák kiválasztásával foglalkozó parlamenti bizottság eljárási okokra hivatkozva, nevezetesen a kiválasztásnak a módját kifogásolva elutasította a magyar listát. Közölte, a vonatkozó jelentés keretében arra kérték az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlését, hogy tartson külön szavazást, utasítsa el a bizottság döntését, és – összhangban a magyar kormány kérésével – utasítsa a bizottságot arra, hogy hallgassa meg a három magyar jelöltet, de ezt a PACE plenárisa hétfőn kétharmad-egyharmad arányban elutasította.

Itt nincs másról szó, mint Magyarország elleni hangulatkeltésről” – fogalmazott Németh Zsolt, majd hozzátette, immáron a bírák kiválasztását végző bizottság is a terepe lett a Magyarország elleni kampánynak, ami meglehetősen nehézzé teszi a nemzetközi érdekérvényesítést az elkövetkezendő időszakban. Aggodalomra okot adónak nevezte, hogy ez a szemlélet az emberi jogi bíróság működését is veszélyezteti. Aggodalomra ad okot, hogy az illetékes bizottság a magyarországi kampányt fontosabbnak tartja, mint az EJEB működőképességének szavatolását – húzta alá.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának magyar bírája, Paczolay Péter mindaddig a bíróság tagja marad, amíg az új magyar bírót meg nem választják, de valószínűleg ez késedelmet fog szenvedni – tette hozzá nyilatkozatában az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke.

Küldj nekünk tippet




Van még remény a Nyugat megmentésére, vagy itt a vég?

A nyugati civilizáció mára túljutott a fénykorán. Az 500 éves dominancia után a posztliberális világ egyre határozottabban szembefordul vele. Ez…

16. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Meg kell menteni Magyarországot a háborúpárti liberálisoktól

A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke, a…

16. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nyomozás indult a „szarajevói emberszafari” ügyében

Harminc évvel a boszniai háború lezárását követően nyomozás indult Olaszországban az úgynevezett szarajevói emberszafari-ügyben, amelynek során azt vizsgálják, kik és…

16. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar Péter már látja a fényt az alagút végén

Egy csodálatos úton indultunk el másfél évvel ezelőtt, és ma már egy másik országban élünk, mert látjuk az alagút végén…

16. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A háború ára: részleges csődhelyzetben Ukrajna

Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző „RD” (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.

16. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti

Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…

15. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Rendőrökkel csaptak össze a bevándorlási hatóság ellen tiltakozók

Őrizetbe vettek csaknem két tucat tüntetőt Chicagóban pénteken, miután az amerikai szövetségi bevándorlási hatóság létesítményénél tartott tiltakozó akció során összecsaptak…

15. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A lengyel elnök „újraaktiválná” a V4 csoportot

Újra kell aktiválni a visegrádi csoportot, és térségünkben olyan együttműködési formákra van szükség, amelyek révén Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország…

15. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…

15. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Liberális püspöki „szentbeszéd” a migrációért

Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának (USCCB) e heti, Baltimore-ban kiadott „Különleges üzenete” a migrációval kapcsolatban egyértelműen a liberális, befogadásra…

15. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet

Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…

14. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem

Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…

14. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Légicsapás Ukrajnára: több ember meghalt, sok a sebesült

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra, többen meghaltak, több tucatnyian megsebesültek és komoly károk keletkeztek…

14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést

A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…

14. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Epstein zsarolhatta Trumpot, és informálhatta róla az oroszokat

Az amerikai Politico hírportál szerint Jeffrey Epstein amerikai pénzügyi szakember és elítélt szexuális bűnelkövető 2018-ban – egy hónappal a Trump–Putyin…

14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kreml: Kijev nem akarja folytatni a tárgyalásokat

Az ukrán külügyminisztériumi nyilatkozat az Oroszországgal folytatott tárgyalások leállításáról hivatalossá tette, hogy Kijev nem hajlandó a kapcsolatok folytatására – jelentette…

14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Jövő tavasztól látogatható a Citadella

A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…

14. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Terrorszervezet a Budapesten támadó Antifa-csoport

Az Egyesült Államok a globális terrorszervezetek szankciós listájára vett négy európai Antifa-csoportot, közte a Budapesten 2023-ban támadást elkövető Antifa Ostot…

14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.