Így nyúlná le Európa az oroszok pénzét
Jóvátételi kölcsön nyújtását javasolta Ukrajnának az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben, Ursula von der Leyen elmondása szerint a kölcsön, amelynek egy részét európai védelmi beszerzésekre fordítanák, az európai bankokban tárolt, lefoglalt orosz vagyoneszközökön alapulna.
Ursula von dr Leyen, az Európai Bizottság biztosi kollégiumának ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatót Mark Rutte NATO-főtitkárral, ahol közölte, a jóvátételi kölcsönt nem egy összegben, hanem részletekben és feltételekhez kötve folyósítanák. Ukrajnának vissza kell fizetnie a kölcsönt, de csak akkor, ha Oroszország jóvátételt fizet. Az elkövetőt ugyanis felelősségre kell vonni – szögezte le az uniós bizottság elnöke.
Az európai katonai képességek megerősítése azt is jelenti, hogy a tagállamok olyan egységes erővel rendelkezzenek, amelyet egy NATO-misszióhoz, egy ENSZ-misszióhoz vagy az Ukrajnát támogató országok koalíciójához rendelnek. Ennek eléréséhez több közös beszerzésre van szükség – hangsúlyozta. „Megerősítjük tehát saját védelmi iparunkat annak biztosításával, hogy a jóvátételi kölcsön egy részét európai katonai beszerzésekre fordítjuk” – fogalmazott. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, Európának erős és egységes választ kell adnia Oroszország dróntevékenységére. Ezért – mint közölte – az uniós bizottság azonnali intézkedéseket fog javasolni drónfal létrehozására a keleti országok területén. Közölte, az EU megállapodott Ukrajnával, hogy összesen 2 milliárd eurót költ drónokra, lehetővé téve Kijev számára, hogy növelje és kihasználja teljes harci kapacitását, úgy, hogy közben az Európai Unió is profitál a technológiából.
Kijelentette: Oroszország egyre nagyobb gazdasági nyomás alatt áll. Szavai szerint az uniós szankciók működnek, de továbbra is fontos az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomás növelése. Ennek érdekében a brüsszeli testület új szankciócsomagot javasolt, amely határozott intézkedéseket tartalmaz az energia, a pénzügyi szolgáltatások és a kereskedelem területén. A csomag legfontosabb eleme az Oroszországból az Európai Unióba irányuló energiaimport tilalma – emlékeztetett. „Szilárdan hiszem, hogy olyan pillanatban vagyunk, amikor az Európai Unió által tett határozott fellépés fordulóponthoz vezethet a konfliktusban” – fogalmazott.
Mark Rutte a brüsszeli sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Európa védekezőképességét fejleszteni kell, biztosítva, hogy a pénz és az eszközök rendelkezésre álljanak Ukrajna támogatására. Ami a drónfal kezdeményezést illeti, a NATO-főtitkár azt mondta: meg kell őrizni az európai égbolt feletti ellenőrzést. „A drónfal kezdeményezés időszerű és szükséges, mert nem költhetünk euró- vagy dollármilliókat rakétákra, hogy megsemmisítsünk drónokat, melyek csak néhány ezer dollárba kerülnek” – fogalmazott Rutte, majd hangsúlyozta: drónfalra Ukrajna esetében is szükség van, mert Ukrajna jelenti az első védelmi vonalat Európa számára.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























