Ki a felelős az ukrajnai háborúért?
Az ukrajnai háború gyökere Európa régóta felhalmozódott biztonsági ellentmondásaiban keresendő – vélekedett Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken, a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
A szóvivő azt követően szólalt meg, hogy Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter kijelentette: Peking nem hajlandó rákényszeríteni Oroszországot az ukrajnai háború befejezésére. Kuo Csia-kun hangsúlyozta: a konfliktus csak akkor rendezhető, ha minden fél jogos biztonsági érdekei érvényesülnek, és párbeszéd, valamint tárgyalások révén létrejön egy kiegyensúlyozott, hatékony és tartós európai biztonsági rendszer. Hozzátette: nem Kína akadályozza a háború lezárását, hanem mások szítják a feszültséget, gerjesztik a harcokat, és „még háborús haszonra is szert tesznek”.
Kuo emlékeztetett arra, hogy Kína nem az ukrajnai háború kirobbantója és nem is közvetlen szereplője. Hozzátette: az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként Peking mindvégig objektív és pártatlan álláspontot képviselt, a béketárgyalások előmozdításán dolgozott, amit a nemzetközi közösség széles körben elismert. Peking támogatja, hogy Európa aktívabb szerepet játsszon az ukrajnai háború politikai rendezésének folyamatában – tette hozzá a szóvivő.
Van még remény a Nyugat megmentésére, vagy itt a vég?
A nyugati civilizáció mára túljutott a fénykorán. Az 500 éves dominancia után a posztliberális világ egyre határozottabban szembefordul vele. Ez…
Meg kell menteni Magyarországot a háborúpárti liberálisoktól
A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke, a…
Magyar Péter már látja a fényt az alagút végén
Egy csodálatos úton indultunk el másfél évvel ezelőtt, és ma már egy másik országban élünk, mert látjuk az alagút végén…
Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti
Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…
Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…





















