Holland tinik kémkedtek az oroszoknak?
A holland hatóságok előállítottak két tizenéves fiút, akiket azzal gyanúsítanak, hogy orosz hírszerző szolgálatoknak kémkedtek – tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
A holland rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsítottak Hágában hajtottak végre hackelési feladatokat, azaz hatoltak be idegen számítógépes rendszerekbe. A 17 éves fiatalok elsétáltak az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol, az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős ügynökség, az Eurojust és Kanada hágai nagykövetségének irodái mellett egy olyan eszközzel, amely képes kapcsolódni a közeli vezeték nélküli internetes hálózatokra és lehallgatja azokat, illetve lementi az azon továbbított adatokat – magyarázták.
Az egyik gyanúsított apja szerint fiát egy oroszbarát hacker toborozta a Telegram nevű közösségi oldalon. Elmondása szerint nyolc, símaszkot viselő férfi rontott a lakásukba hétfő késő délután érvényes házkutatási paranccsal. A férfiak egyenesen abba a szobába mentek, ahol fia a házi feladatát írta, és elvitték, mondván, „kémkedésről” és „idegen országnak nyújtott szolgálatokról” van szó – közölte.
A beszámoló szerint a holland ügyészég (OM) nem kommentálta az ügyet a gyanúsítottak fiatal korára való tekintettel, de megerősítette, hogy az egyik fiú további két hétig marad őrizetben, míg a másik házi őrizetben lesz, és elektronikus nyomkövetőt kapott. Az előállításokra a holland titkosszolgálat (AIVD) tippje után került sor – közölték.
A hírportál Bart Schuurmant, a Leideni Egyetem professzorát, a szélsőségesség és a radikalizálódás jelenlegi formáinak kutatóját idézte, aki azt mondta: az eset egyedülálló Hollandiában. Külföldi hatalmak gyakran használnak úgynevezett „eldobható ügynököket”, akiket névtelenül toboroznak a közösségi oldalakon keresztül, ami megnehezíti a megbízók nyomon követését – jegyezte meg. Idegen hatalomnak nyújtott szolgáltatások miatt akár nyolc évig terjedő szabadságvesztés róható ki Hollandiában – tette hozzá beszámolójában a holland hírportál.
Van még remény a Nyugat megmentésére, vagy itt a vég?
A nyugati civilizáció mára túljutott a fénykorán. Az 500 éves dominancia után a posztliberális világ egyre határozottabban szembefordul vele. Ez…
Meg kell menteni Magyarországot a háborúpárti liberálisoktól
A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke, a…
Magyar Péter már látja a fényt az alagút végén
Egy csodálatos úton indultunk el másfél évvel ezelőtt, és ma már egy másik országban élünk, mert látjuk az alagút végén…
Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti
Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…
Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…





















