Ne dőljünk be a brüsszeli háborús propagandának!
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke határozott fellépést ígért provokáció esetére azt követően, hogy szerinte pénteken három orosz MiG-31-es vadászgép lépett be engedély nélkül Észtország légterébe és 12 percig tartózkodott ott. Moszkva szerint Brüsszel hazudik.
Ursula von der Leyen X-bejegyzésében azt írta: az EU minden provokációra határozottan fog reagálni, miközben erősíti a keleti országok védelmét. Ahogy a fenyegetések fokozódnak, úgy fog az Európai Unió által Oroszországra nehezedő nyomás is fokozódni – szögezte le. António Costa, az Európai Tanács elnöke bejegyzésében kijelentette: az Európai Unió szolidaritást vállal Észtországgal. Az észt légtér megsértése egy újabb elfogadhatatlan provokáció Oroszország részéről – jelentette ki. Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt írta, az orosz katonai repülőgépek Észtország légterének megsértése rendkívül veszélyes provokáció. „Putyin próbára teszi a Nyugat elszántságát. Nem mutathatunk gyengeséget” – tette hozzá bejegyzésében az uniós diplomácia vezetője.
A moszkvai védelmi minisztérium szerint az uniós csúcsfejek újabb provokációjáról van szó, és a légtérsértésből semmi sem igaz. „Szeptember 19-én három MiG-31-es vadászgép tervezett repülést hajtott végre Karéliából a Kalinyingrád megye repülőterére. A repülés szigorúan megfelelt a légtér használatára vonatkozó nemzetközi szabályoknak, nem sértette más államok határait, amit az objektív ellenőrzés eszközeivel is megerősítettek” – közölte az orosz védelmi minisztérium. A tárca közlése szerint az orosz repülőgépek nem hatoltak be Észtország légterébe: a repülés több mint három kilométerre zajlott a Vaindloo-szigettől, a Balti-tenger semleges vizein.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























