Információs hadművelet a drónokkal kapcsolatos hisztéria?
Alaptalanok és az ukrajnai konfliktus politikai rendezésének meghiúsítását célozzák azok az európai vádak, amelyek szerint orosz drónok sértették volna meg szeptember 10-én Lengyelország légterét – jelentette ki Marija Zaharova külügyi szóvivő az orosz diplomáciai tárca honlapján.
Zaharova kifogásolta, hogy a vádlók figyelemre se méltatják az orosz védelmi minisztérium ide vágó magyarázatát. Meglátása szerint ez egy újabb eleme egy nagyszabású információs kampánynak, amelynek célja Oroszország démonizálása, további támogatás serkentése Ukrajna számára, „valamint a konfliktus politikai rendezésének meghiúsítása”. Hangot adott azon álláspontjának, miszerint az, hogy Lengyelország elutasította az orosz védelmi tárca által javasolt konzultációkat a légterét megsértő drónok ügyében, azt jelzi: „a kollektív Nyugat egyáltalán nem érdekelt az incidens feltárásában”. A szóvivő felhívta a figyelmet arra: már sokadszor fordul elő, hogy „noha a történtek körülményeit még nem tisztázták, a szükséges vizsgálatot még nem folytatták le, meggyőző bizonyítékokat nem gyűjtöttek, a bűnöst már megnevezték”, amely nem más, mint Oroszország.
Zaharova alaptalannak nevezte az orosz provokációra és az eszkaláció szándékára alapozó vádakat, rámutatva, hogy ezek megfogalmazói nem neveztek meg olyan konkrét körülményt, amely alátámasztaná az Oroszországnak tulajdonított rossz szándékot. Az orosz diplomata azzal vádolta meg az Ukrajnát pilóta nélküli repülő szerkezetekkel ellátó, általa „drónkoalíciónak” nevezett országcsoport tagjait, hogy bűnrészesek és felelősek, amikor az ukrán fegyveres erők az orosz polgári lakosság és infrastruktúra ellen nap mint nap bűncselekményeket követnek el ezekkel az eszközökkel. Példaként hozta fel, hogy egyedül a herszoni régióban szolgálatba állított 55 mentőautóból 27-et eltaláltak és megsemmisítettek az ukrán fél által bevetett drónok.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























