LEGOLVASOTTABB











Brüsszel szándékosan kinyírja a szlovák mezőgazdaságot

Az Európai Bizottságnak a következő költségvetési időszakra (2028–2034) vonatkozó, az agrártámogatásokat érintő javaslatai megvalósításuk esetén egyet jelentenek majd a szlovák mezőgazdaság felszámolásával – figyelmeztet Richard Takáč szlovák földművelésügyi miniszter.

Ha csak Brüsszelen múlik, a szlovák mezőgazdaságnak hamarosan teljesen bealkonyodik (Fotó: SITA/Martin Havran)
❚❚

A szlovák tárcavezető rámutatott: a jelenlegi költségvetési időszakban a szlovák agrárágazat 4,6 milliárd eurós támogatással számolhat, a javaslat szerint viszont a következőben ez az összeg csaknem egymilliárd euróval kevesebb lesz, ami az ágazat teljes ellehetetlenítéséhez vezet. „Sajnálatosan a csütörtökön kapott információk megerősítették azt, amiről korábban beszéltünk. Igazunk volt, hogy ez nagyon rossz, egyet jelent a felszámolással. Nem jelent megsemmisítő csapást egész Európára, de Szlovákiában teljesen felszámolja a mezőgazdaságot” – mondta Richard Takáč.

A tárcavezető rávilágított: korábban Az Európai Bizottság egy önálló támogatási alap létrehozásával számolt a korlátozások nélküli ukrán agrárimport által leginkább hátrányba hozott országok, például Szlovákia, Magyarország és Lengyelország számára. Hozzáfűzte: most azonban a bizottság – noha számol egy ilyen alap létrehozásával – oly módon, hogy azzal az Oroszországgal és Fehéroroszországgal szomszédos államokat, tehát Lengyelországot, Litvániát, Lettországot, Észtországot és Finnországot támogatnák. „Ez a fordulat teljesen elfogadhatatlan” – húzta alá Richard Takác.

Az agrárminiszter rámutatott: Szlovákia már több mint húsz éve tagja az Európai Uniónak, és a közvetlen támogatások szempontjából még mindig nem érte el a régi tagállamok szintjét. Kifejtette: Szlovákia ezekből a támogatásokból az uniós tagállamok átlagának jelenleg 82 százalékát kapja, míg vannak tagállamok, amelyeknél ez az arány 130, 140 vagy akár 200 százalék. Hozzátette: a bizottság korábbi javaslata arról szólt, hogy ezt a helyzetet tekintetbe veszi a következő költségvetési időszakra vonatkozó támogatások kiszámításánál.

Küldj nekünk tippet




Van még remény a Nyugat megmentésére, vagy itt a vég?

A nyugati civilizáció mára túljutott a fénykorán. Az 500 éves dominancia után a posztliberális világ egyre határozottabban szembefordul vele. Ez…

16. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Meg kell menteni Magyarországot a háborúpárti liberálisoktól

A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke, a…

16. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nyomozás indult a „szarajevói emberszafari” ügyében

Harminc évvel a boszniai háború lezárását követően nyomozás indult Olaszországban az úgynevezett szarajevói emberszafari-ügyben, amelynek során azt vizsgálják, kik és…

16. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar Péter már látja a fényt az alagút végén

Egy csodálatos úton indultunk el másfél évvel ezelőtt, és ma már egy másik országban élünk, mert látjuk az alagút végén…

16. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A háború ára: részleges csődhelyzetben Ukrajna

Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző „RD” (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.

16. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti

Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…

15. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Rendőrökkel csaptak össze a bevándorlási hatóság ellen tiltakozók

Őrizetbe vettek csaknem két tucat tüntetőt Chicagóban pénteken, miután az amerikai szövetségi bevándorlási hatóság létesítményénél tartott tiltakozó akció során összecsaptak…

15. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A lengyel elnök „újraaktiválná” a V4 csoportot

Újra kell aktiválni a visegrádi csoportot, és térségünkben olyan együttműködési formákra van szükség, amelyek révén Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország…

15. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…

15. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Liberális püspöki „szentbeszéd” a migrációért

Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának (USCCB) e heti, Baltimore-ban kiadott „Különleges üzenete” a migrációval kapcsolatban egyértelműen a liberális, befogadásra…

15. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet

Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…

14. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem

Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…

14. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Légicsapás Ukrajnára: több ember meghalt, sok a sebesült

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra, többen meghaltak, több tucatnyian megsebesültek és komoly károk keletkeztek…

14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést

A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…

14. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Epstein zsarolhatta Trumpot, és informálhatta róla az oroszokat

Az amerikai Politico hírportál szerint Jeffrey Epstein amerikai pénzügyi szakember és elítélt szexuális bűnelkövető 2018-ban – egy hónappal a Trump–Putyin…

14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kreml: Kijev nem akarja folytatni a tárgyalásokat

Az ukrán külügyminisztériumi nyilatkozat az Oroszországgal folytatott tárgyalások leállításáról hivatalossá tette, hogy Kijev nem hajlandó a kapcsolatok folytatására – jelentette…

14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Jövő tavasztól látogatható a Citadella

A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…

14. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Terrorszervezet a Budapesten támadó Antifa-csoport

Az Egyesült Államok a globális terrorszervezetek szankciós listájára vett négy európai Antifa-csoportot, közte a Budapesten 2023-ban támadást elkövető Antifa Ostot…

14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.