Izrael miatt a biztos halál vár a kórházi ellátásra szorulókra
Az összeomlás szélére kerültek a már egyébként is rendkívül túlterhelt kórházak a Gázai övezetben – figyelmeztetett csütörtökön az X-en közzétett bejegyzésében Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki egyúttal az embertelen körülmények azonnali felszámolására és tűzszünetre szólított fel.
Az izraeli hadsereg átfogó művelete közepette a sebesültek és a fogyatékossággal élő emberek nem tudnak biztonságos helyre átköltözni, ami veszélybe sodorja az életüket. Az izraeli evakuációs parancsok következtében az embereknek újra menekülniük kell, traumatizált családok kényszerülnek arra, hogy emberhez méltatlan módon egyre szűkülő területen zsúfolódjanak össze – írta a főigazgató.
Gebrejeszusz kitért arra is, hogy a kórházak működése az összeomlás szélére került, és az egyre fokozódó erőszak miatt a WHO nem tudja célba juttatni az életmentéshez szükséges szállítmányokat.
A gázai egészségügyi minisztérium szerint kedd este az izraeli hadsereg megtámadta a gázai al-Rantiszi gyermekkórház épületét. Hangsúlyozták, hogy ez az egyetlen kórház a Gázai övezetben, amely onkológiára, dialízisre, valamint légző- és emésztőszervi betegségek kezelésére szakosodott. A támadás után is még 40 beteg volt a kórházban – közülük 12 az intenzív osztályon –, valamint egy 30 fős személyzet.
A háború kezdete óta több mint 65 ezren haltak és nagyjából 166 ezren sebesültek meg izraeli támadásban.
Megéri most az oroszoknak egyáltalán békét kötni?
Az amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff kedd este találkozott Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A jeles orosz filozófus és geopolitikai…
Kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat
Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíjkiegészítéssel emelt nyugdíjukat: a jóváírás kedden megjelent…
Kampány indul a Tisza baloldali megszorító csomagjáról
„Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról” – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a…
Menczer Tamás: a magyarok nem akarnak kormányváltást
A magyarok nem akarnak kormányváltást, ott vannak a Fidesz mögött – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Harcosok…
Tiszás csomag: 50% baloldali megszorítás, 50% brüsszeli ukáz
Kint a tiszás megszorító csomag. 600 oldal, 6 aláírás, 50 százalék baloldali megszorítás, 50 százalék brüsszeli ukáz – írja Orbán…
A háború-, migráció- és genderpárti külpolitika lesz Európa veszte
Az idei az Európai Unió elszigetelődésének éve volt, a közösség már nem szereplője a világpolitikának, és ebből a partvonalon kívülre…
Hétfőtől újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni
A magyar kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek…
Kirajzottak az adóellenőrök a karácsonyi vásárokra
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart. Mire kellene felkészülnünk?
Harc az indokolatlan áremelések ellen
Továbbra is fellépünk az indokolatlan áremelések ellen, a vásárlók érdekében: a kormányhivatal 2026. február 28-ig folytatja az árréscsökkentés ellenőrzését, immár…
Még több terméket vásárolhatunk olcsóbban
Mától még több terméket vásárolhatnak olcsóbban a magyar családok és a nyugdíjasok – mondta el Zsigó Róbert, a Kulturális és…





















