Így bünteti az Európai Bizottság Izraelt a népirtásért
Az Európai Bizottság az Izraellel megkötött társulási megállapodás kereskedelmi rendelkezéseinek a felfüggesztését, valamint szélsőséges nézeteket valló izraeli miniszterek és erőszakos zsidó telepesek elleni szankciókat javasol – jelentette be Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekért felelős biztosa.
A szerdai sajtótájékoztatón Šefčovič közölte, az Izraelnek biztosított pénzügyi támogatás felfüggesztése, és a célzott szankciók kivetésére vonatkozó javaslatok az Európai Unió és Izrael közötti társulási megállapodásnak való megfelelés felülvizsgálatát követik. A felülvizsgálat alapján az uniós végrehajtó testület megállapította, hogy az izraeli kormány által hozott intézkedések az emberi jogok és a demokratikus elvek tiszteletben tartásának alapvető megsértését jelentik. Ez feljogosítja az Európai Uniót a megállapodás egyoldalú felfüggesztésére – jelentette ki az uniós biztos.
Az uniós biztos közölte, a megállapodás megszegése egyebek mellett a humanitárius helyzet gyors romlásának előidézését jelenti Gázában, ami Izrael katonai beavatkozásának, a humanitárius segélyek izraeli blokádjának, a katonai műveletek fokozásának eredménye. A megállapodás megszegésének számít továbbá, hogy az izraeli hatóságok újabb zsidó telepek építését engedélyezték Ciszjordániában, ami aláássa a kétállami megoldás – Izrael mellett egy palesztin állam létrehozásának – lehetőségét.
A sajtóértekezleten Dubravka Šuica, az EU mediterrán térségért felelős biztosa közölte, az Európai Bizottság benyújtotta az Európai Unió Tanácsának a javaslatot, melyek a felsoroltak mellett Izraelnek nyújtott kétoldalú uniós támogatások felfüggesztését is magában foglalják. Mint megjegyezte: a civil társadalmi szereplők és a Jad Vasem holokausztemlékhelynek nyújtott támogatás kivételével.
A pénzügyi támogatások felfüggesztése a 2025 és 2027 közötti éves pénzügyi juttatásokat, valamint az Izraellel folytatott intézményi együttműködési projekteket és az EU és Izrael közötti regionális együttműködés keretében finanszírozott kezdeményezéseket érinti – részletezte. Elmondta, hogy a javaslat kilenc ember, köztük „szélsőséges nézeteket valló izraeli miniszterek és palesztinokkal szemben erőszakos zsidó telepesek” szankciós listára helyezését is tartalmazzák az EU globális emberi jogi szankciós rendszere keretében.
Az EU és Izrael közötti kereskedelmi vonatkozású rendelkezések felfüggesztéséről szóló javaslatot az Európai Unió Tanácsának minősített többséggel kell elfogadnia – tette hozzá az uniós biztos.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























