Tusk: hatalmas provokáció az orosz drónok behatolása
Lengyelország feltehetőleg nagy fokú provokációval szembesül, először történt, hogy egy NATO-tagállam felett orosz drónokat lőttek le – jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán, a kabinet rendkívüli ülésének elején.
A kormányülést Tusk azután hívta össze, hogy szerda hajnalban több drón repült be Lengyelország légterébe Oroszország Ukrajna elleni légitámadása közben. A felszálló lengyel és szövetséges vadászgépek a drónok egy részét lelőtték. A szövetségesek „nagyon komolyan veszik a helyzetet” – mondta el Tusk. Közölte: a drónok behatolása után Lengyelországban „nem regisztráltak áldozatokat”. Folytatódik a lelőtt drónok roncsainak keresése, és újranyílnak a légvédelmi művelet miatt bezárt lengyelországi repülőterek – mondta el a kormányfő. Tusk komolynak nevezte a helyzetet. „Ma már senkinek sem lehet kétsége, hogy különféle forgatókönyvekre kell készülnünk” – jelentette ki. Egyúttal aláhúzta: „Nincs ok pánikra” és arra sem, hogy „a lakosok mindennapi életét megnehezítő korlátozásokat vezessenek be”.
A kormányülés előtt Karol Nawrocki államfő kezdeményezésére lengyel politikai és katonai vezetők egyeztettek az elnöki hivatal nemzetbiztonsági irodájában (BBN). Az ezt követő sajtóértekezletén Karol Nawrocki kijelentette: „A dróntámadás példátlan mozzanat a NATO történetében”, ahogyan Lengyelország legújabb történetében is. Közölte: beszéltek a lengyel drónvédelem megerősítésének szükségességéről, és megvitatták a NATO alapszerződése 4. cikkelye szerinti eljárás megindításának lehetőségét is. Ez a szövetségesek közötti konzultációkat helyez kilátásba, ha bármelyik tagország fenyegetést érzékel területi épsége, függetlensége vagy biztonsága ellen. Az elnök bejelentette továbbá: a légtérsértések miatt összehívja a legfontosabb lengyel politikai vezetőkből álló tanácsadó testület, a nemzetbiztonsági tanács (RBN) ülését.
Szerda délelőtt Donald Tusk a szejmben ismertette a légtérsértésekről szóló információt. Közölte: Karol Nawrocki és a kormány döntése nyomán, a szövetségesekkel folytatott egyeztetés után Varsó a 4. cikkely elindítását kérvényezi. A lépés „csak egy kezdetet jelent”, Lengyelország a konzultációk keretében a NATO „határozottan nagyobb támogatását várja el”, hiszen „egy konfrontációról van szó, amelyet Oroszország az egész világgal szemben hirdetett”. Jelenleg „nem megalapozott az az állítás, hogy háborús helyzetben találtuk magunkat”, de Lengyelország szempontjából „a provokáció kétségtelenül összehasonlítatlanul sokkal veszélyesebb az eddigieknél” – fogalmazott Tusk. Közölte: a lengyel hatóságok szerda délelőttre összesen 19 légi eszköz esetében erősítették meg a légtérsértést, közülük legalább hármat lelőttek, de „nagyon valószínű” egy negyedik tárgy lelövése, és lehetséges további lelőtt drónok későbbi azonosítása is. Elmondta továbbá: először történt az ukrajnai háború során, hogy a légi eszközök „jelentős része” Fehéroroszország területéről repült be Lengyelországba, nem pedig Ukrajna irányából, amikor ez tévedés vagy „apró orosz provokáció” következményeként történt.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























