Miről nem fog ma beszélni Ursula von der Leyen?
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerdán, vagyis már ma délelőtt évértékelő beszédet tart az Európai Parlament plenáris ülésén. Melyek azok a témák, amelyekről hallanunk kellene, de az Európai Bizottság elnöke egész biztosan hallgat majd róluk?
Ursula von der Leyen egy többszörös válságban levő Európai Unió vezetőjeként szólal fel és ad tájékoztatást az unió helyzetéről. Ezen többszörös válság kialakulásában neki és a mögötte álló „néppárti-liberális koalíciónak” óriási felelőssége van – jelentette ki magyar újságíróknak nyilatkozva Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Gazdasági katasztrófa
„Szeretnénk hallani arról, miként kerülhetett Európa ekkora gazdasági válságba? Hogyan állandósulhatott a versenyképességi térvesztés?” – fogalmazott Dömötör Csaba, majd kifejtette: a számokat nézve az látható, hogy Európa gazdasága 2024-ben 0,8 százalékkal növekedett, Amerika 2,8 százalékkal, ami közel háromszoros különbség, és ebben az évben Kína 5 százalékos gazdasági növekedésre számíthat. Az Európai Unió tehát a sor végén kullog. Ez azért van, mert Brüsszel a rendelkezésre álló forrásokat a háborúra költi, nem pedig gazdasági ösztönzésre. Az uniós országok eddig 169 milliárd eurót költöttek a háborúra, és ennek jelentős része fegyverszállításokra ment.
Drága energia
„Szeretnénk arról is hallani, miért hoznak továbbra is olyan döntéseket, amelyek következtében emelkedik, és tartósan magasan marad az energia ára Európában?” – tette fel a kérdést az EP-képviselő, majd megjegyezte: ez egyebek mellett az Oroszország elleni szankciók miatt következett be. A Draghi-jelentés szerint az európai vállalkozásoknak az áram ára kétszer-háromszor, a gáz ára pedig négyszer-ötször kerül többe, mint amerikai versenytársaiknak. Ez tarthatatlan – jelentette ki Dömötör Csaba, majd kifejtette: ezt tennék tartóssá azzal, hogy végleg levágnák a keletről érkező energiaforrásokat az európai gazdaságról.
Migrációs válság
Közölte továbbá, az unió helyzetéről szóló beszéd során hallanunk kellene arról is, Brüsszel miért erőlteti tovább a migrációs paktumot. „Az Ursula von der Leyen mögött állók, így például az Európai Néppárt (EPP) még mindig a migrációs paktumot erőlteti, amely, mint tudjuk, az ideérkezők kötelező szétosztását jelenti, és súlyos büntetést arra az esetre, ha valaki ebben nem hajlandó részt venni” – fogalmazott az EP-képviselő. Szerinte „annak ellenére erőltetik ezt, hogy az irodáik szomszédságában, Brüsszel belvárosában csak augusztus folyamán húsz lövöldözés történt, amelyből hét halálos kimenetelű volt”.
Liberális pénzszórás
A politikus közölte: jó lenne hallani arról is, hogy milyen összegekkel és mit kérve finanszíroznak több ezer politikai aktivistacsoportot, kizárólag liberális médiumokat, vagy éppen tényellenőrnek mondott cenzorcsoportokat szerte a tagországokban. Miközben a gazdák pénzét elveszik, a kohéziós támogatásokat csökkentik, ezekre az előbb említett célokra még többet költenének a következő hétéves költségvetésben – hívta fel a figyelmet.
„Ezekből a körülményekből is látszik, hogy Európa súlyos válságba került. És nem csak az a baj, hogy nem látszik, hogy az itteni vezetőknek lenne terve arra vonatkozóan, hogy miként lábaljunk ki ebből. Azt is érezzük, hogy nem is az európai vállalkozások vagy a családok érdekeit nézik vagy veszik figyelembe, hanem egy szűk liberális elitét” – fogalmazott a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Miről nem fog ma beszélni Ursula von der Leyen?
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerdán, vagyis már ma délelőtt évértékelő beszédet tart az Európai Parlament plenáris…
Ukrajna uniós pénzből vásárol orosz gázt?
Csúcsra jár a brüsszeli kettős mérce: orosz eredetű földgáz beszerzését finanszírozhatja az Európai Bizottság Ukrajnának – közölte Gyürk András, a…
Meglepetés: Magyarországra jön az ukrán külügyminiszter
A magyar–ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen Kijevet terheli, de a kormány továbbra is a párbeszéd híve, ezért…
Álhír, hogy Trump üzent Orbánnak az orosz kőolaj ügyében
A sajtóban terjedő hírekkel ellentétben nem üzent Donald Trump amerikai elnök Magyarországnak az orosz kőolajvásárlások beszüntetésének ügyében, még közel hasonló…