Von der Leyen szerint már az ukrajnai bevonulást tervezik
Az Európai Bizottság elnöke szerint „meglehetősen pontos tervek” készülnek az európai fővárosokban katonai alakulatok ukrajnai telepítéséről.
Ursula von der Leyen a Financial Timesnak adott, a londoni üzleti napilap online hírportálján vasárnap este megjelent interjúban kijelentette: egyértelmű útiterv készült a katonai egységek lehetséges telepítéséről. A bizottsági elnök szerint „abszolút létfontosságú”, hogy Ukrajna biztonsági garanciákat kapjon, és az ennek érdekében végzett munka „nagyon jól halad”. Ursula von der Leyen úgy fogalmazott, hogy az európai fővárosok egy többnemzetiségű erő összeállításának tervein dolgoznak. Kijelentette: az alakulatok telepítéséhez mindig is az adott országok politikai döntése szükséges, hiszen katonák kivezénylése az egyik legfontosabb szuverén döntés az érintett országok részéről. Az ügy azonban nagyon sürgető, és a döntés kezd formát ölteni – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.
Ursula von der Leyen szerint Trump békét szeretne, de Vlagyimir Putyin orosz elnök nem jön a tárgyalóasztalhoz. Az amerikai elnöknek „negatív tapasztalatai vannak” az orosz államfővel kapcsolatban, mivel egyre gyakoribb, hogy „Putyin nem azt csinálja, amit mond”. A bizottsági vezető ragadozónak nevezte az orosz elnököt.
Ursula von der Leyen szerint az Európai Bizottság a biztonsági garancia részeként megvizsgálja azt is, hogy milyen új pénzügyi forrásokból lehetne fenntartható módon finanszírozni az ukrán fegyveres erőket. Bármilyen békemegállapodás szülessen is, Kijevnek meglehetősen sok katonára lesz szüksége, a katonáknak pedig jó fizetést kell adni és korszerű felszerelésekkel kell őket ellátni – mondta. Kijelentette: a Brüsszel által Ukrajnának nyújtott jelenlegi pénzügyi forrásokat, köztük a költségvetési támogatásokat, békeidőben is fenn kell majd tartani, és ez azt jelenti, hogy az ukrán fegyveres erők számára pótlólagos folyósításokat kell nyújtani.
Ursula von der Leyen szerint az EU mindemellett bármiféle jövőbeni békemegállapodás után is folytatja az ukrán katonák kiképzésének finanszírozását. Hozzátette: a bizottság arra biztatja az EU-tagországokat, hogy a testület 150 milliárd eurós fegyvervásárlási hitelprogramjának igénybevételével kössenek közös gyártásról szóló megállapodásokat ukrán hadiipari cégekkel, vagy ebből az alapból vásároljanak fegyvereket Kijev számára.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























