Törvénytelen a Trump által bevezetett vámok többsége
A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát, a vámok ugyanakkor átmenetileg hatályban maradhatnak.
A washingtoni székhelyű Egyesült Államok Szövetségi Kerületi Fellebbezési Bíróságának tagjai 7-4 arányban úgy találták, hogy az új vámok többségének esetében a bevezetés hivatkozási alapjaként szolgáló gazdasági vészhelyzet nem áll fenn, illetve az elnök túllépte hatáskörét, ezért a vámokról szóló intézkedések érvénytelenek. A bírói tanács ugyanakkor engedte, hogy október 14-ig a vámok hatályban maradjanak, időt hagyva az adminisztráció számára, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához forduljon.
Donald Trump Truth Social közösségi oldalán megjelent bejegyzésében élesen bírálta a bíróságot és annak határozatát, valamint jelezte, hogy fellebbeznek, majd meggyőződését fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvényben hagyja a vámokról szóló intézkedéseit. „Ha ezeket a vámokat meg kellene szüntetni, az teljes katasztrófa lenne az ország számára” – fogalmazott és hozzátette, hogy ez pénzügyileg meggyengítené Amerikát olyan időkben, amikor erősnek kellene lennie.
Donald Trump az április 2-án bejelentett átfogó vámintézkedéseket az elnököt intézkedési jogkörrel felruházó nemzetközi gazdasági vészhelyzetről szóló 1977-es törvény (International Economic Emergency Act) alapján vezette be. Az Egyesült Államok költségvetésének júliusig 142 milliárd dollár bevétele származott vámokból, ami több mint kétszeresével haladja meg az előző év azonos időszakának vámbevételét.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























