Pozsonyban fogták el a feleségét meggyilkoló férfit
Pozsonyban fogták el azt a férfit, akit felesége meggyilkolásával és megcsonkításával gyanúsítanak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
A közlemény szerint több késszúrással és vágással öltek meg egy 52 éves asszonyt újpesti lakásában még 2024. december 15-én, az elkövető az áldozat egyik hüvelykujját is levágta. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, és az adatok hamar az elhunyt férjére terelték a gyanút. Kiderült, hogy a férfi azért csonkíthatta meg a feleségét, hogy a nő telefonján a levágott ujj lenyomatát használva beléphessen a netbankba, ahonnan több százezer forintot utalt át saját magának.
Előbb belföldi, majd európai és nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak a 45 éves férfi ellen, akit végül a szlovák rendőrök július 20-án Pozsonyban fogtak el, és augusztus 27-én Rajkánál adták át budapesti kollégáiknak. Megjegyezték, hogy a nyomozók alig ismerték fel a körözési fotójára nem is hasonlító férfit, aki leborotválta haját és szakállat növesztett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés, kifosztás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a férfit, aki beismerő vallomást tett. A gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított férfi letartóztatására annak érdekében, hogy ki lehessen zárni a szökés és a bűnismétlés veszélyét. Az indítványról a nyomozási bíró várhatóan pénteken dönt.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























