Ezért ment szembe Orbán az uniós fősodorral
„Adjunk esélyt a békének!” – írja Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon azzal kapcsolatban, hogy nem támogatta azt a nyilatkozatot, amelyet az Európai Tanács próbált kiadni az összes uniós állam- és kormányfő nevében.
„Az ukránoknak kell dönteniük a saját jövőjükről, az Ukrajnában zajló háború diplomáciai megoldásának védenie kell Ukrajna és Európa alapvető biztonsági érdekei. Érdemi tárgyalásra csak tűzszünet vagy a harcok korlátozása mellett van lehetőség” – áll abban a hétfői nyilatkozatban, amit az uniós országok fogadtak el a péntekre tervezett alaszkai Trump–Putyin-csúcs előtt, és amelyet egyedül Magyarország nem írt alá. A magyar kormányfő kedden arra is választ adott, hogy Magyarország miért nem értett egyet a közös uniós nyilatkozattal.
Orbán Viktor kifejtette, három oka volt annak, hogy elutasította az Európai Tanács tervezett nyilatkozatát, amelyet a testület mindössze négy nappal a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozója előtt próbált elfogadni:
1. A nyilatkozat feltételeket próbál szabni egy olyan tárgyalásnak, amelyre az EU vezetőit meg sem hívták.
2. Már önmagában is szomorú, hogy az EU partvonalra szorult. Ennél csak az lenne rosszabb, ha még utasításokat is osztogatnánk a kispadról.
3. Az egyetlen észszerű lépés az EU vezetői részéről az, ha az amerikai–orosz találkozó példáját követve kezdeményezzük egy EU–Oroszország csúcstalálkozó összehívását. „Adjunk esélyt a békének!” – írta a miniszterelnök a Facebookon.
Európa érdeke mostantól a háború
Az Európai Unió újabb, 90 milliárd eurós hitelcsomagja Ukrajnának nem pusztán felelőtlen döntés, hanem történelmi csapda Európa számára. Brüsszel érdeke…
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz,…
Figyelemfelkeltő kampány indul a Tisza adóterveiről
Figyelemfelkeltő kampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) a Tisza Párt adóterveiről – jelentette be Lajkó Fanni, a szervezet alapító…
Erre ügyeljünk az ünnepek alatt a hivatalokban
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig – adta hírül a Közigazgatási és Területfejlesztési…
Ezt üzenik a nyugdíjasok a Tisza Pártnak
Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén! – nyilatkozta Kusovszky Imréné, az Idősek Tanácsának tagja a jokor.hu nyugdíjasportálnak.
Egyszerűbb lesz az örökbefogadás
Társadalmi vitára bocsát a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) két módosítási javaslatot, hogy az örökbefogadó vagy nevelőszülőre váró gyermekek esetében…
Január 15-ig lehet pályázni a Csoóri Sándor-programban
Január 15-ig pályázhatnak a népi kultúra területén tevékenykedő alkotók vagy közösségek támogatásokra a pénteken megjelenő Csoóri Sándor-programban – közölte Novák…
Vétójog nélkül nincs értelme az Európai Unióban maradnunk
A vétójog érvényes és hasznos eszköz, anélkül nincs is értelme, hogy az unióban legyünk – mondta a brüsszeli uniós csúcsot…
Semjén Zsolt kiállt a szlovákiai magyarok mellett
A Beneš-dekrétumok magyarellenes jogfosztásával szemben állunk, Gubík László (a szlovákiai Magyar Szövetség elnöke) és a felvidéki magyarok mögött – tette…
Karácsony előtt is sokat lehet spórolni az Árfigyelővel
Pénzt és időt spórolhatnak a családok a karácsony előtti utolsó napok forgatagában, ha használják az online Árfigyelőt – erre hívja…
A béreink gyorsabban nőnek, mint az infláció?
Magyarországon az inflációt meghaladó ütemben nőnek a fizetések – legalábbis ezt állítja a Központi Statisztikai Hivatal, amely ma tette közzé…





















