Botrány: Ukrajna nyugdíjas nőket használ öngyilkos merénylőnek
Csalással szerveztek be öt orosz nyugdíjas asszonyt ukrán titkosszolgálatok azzal a céllal, hogy pokolgépeket kézbesíttessenek velük orosz katonáknak, és a célszemélyekkel együtt őket is felrobbantsák – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
„A terrortámadások végrehajtása céljából ukrán titkosszolgálatok képviselői (…) beszerveztek öt nyugdíjas nőt, akiktől, a Telegram és a WhatsApp külföldi internetes üzenetküldő alkalmazáson intézett hívásokkal kicsalták a bankban tartott pénzüket, valamint azt a bevételt, amelyet kikényszerített lakáseladásból kaptak” – áll a közleményben.
Akik felhívták az idős nőket, az FSZB, az orosz belügyminisztérium, a Nyomozó Bizottság (SZK), az ügyészség és egyéb szervek alkalmazottjaként mutatkoztak be. Azt ígérték nekik, hogy visszakapják a pénzüket, és pszichológiai nyomást is gyakoroltak rájuk. Arra kényszerítették őket, hogy megfigyeljék a célszemélyként kijelölt katonák lakóhelyét és parkolóját. A merénylethez felhasználandó improvizált robbanószerkezeteket, amelyeket rejtekhelyekre szállítottak le nekik, velük őriztették. „A terrortámadás elkövetésekor a nyugdíjasoknak személyesen kellett volna átadniuk a katonáknak a háztartási cikkekként álcázott robbanószerkezeteket, amelyek felrobbanása a végrehajtók halálát is okozta volna, mivel élő bombaként használták volna fel őket” – közölte a szolgálat, amely szerint így szabadultak volna meg a nemkívánatos tanúktól.
A FSZB szerint a meghiúsított öngyilkos támadások mögött az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az ukrán védelmi minisztérium hírszerző főcsoportfőnöksége áll, nacionalista szervezetekkel együtt. Az ügyben büntetőeljárás indult terrorcselekmény, valamint robbanóanyag vagy robbanószerkezet illegális beszerzése, átadása, értékesítése, tárolása, szállítása, továbbítása vagy viselése címén. Az FSZB szerint az ukrán titkosszolgálatok az év eleje óta egyre gyakrabban alkalmazzák azt a forgatókönyvet, hogy a végrehajtót a célszeméllyel együtt likvidálják. Általában orosz biztonsági szervek képviselőiként azonosítják magukat, és ártalmatlannak tűnő feladatok végrehajtására kérik mit sem sejtő áldozataikat.
A Tisza ismét elárulta magát, Brüsszel bábja
A Tisza ismét „kegyetlenül elárulta magát”: a párt Brüsszel bábja, és most sem a magyar embereket, hanem Brüsszel háborús terveit…
A MÁV szerint így késnek a vonatok
A tavaly decemberi adatok nem csupán az előző havi, hanem az egy évvel korábbi mutatóknál is jobban alakultak: összességében az…
Brüsszel manipulálni akarja a magyar választásokat
Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó pénzeszközöket, hogy ezzel manipulálja a választók döntését, és elmozdítsa a hatalomból Orbán Viktor kabinetjét –…
Már a DK is a Tisza ellen kampányol?
A Demokratikus Koalíció (DK) országos plakátkampányt indított – jelentette be a pénteki online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke.
Nem fenyeget gázhiány Magyarországon
Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet – jelentette be Orbán Viktor…
Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok
Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek…
A nagykövetek nem avatkozhatnak be a választásunkba
A magyar kormány nem fogad el az európai uniós tagállamok magyarországi nagyköveteitől semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán…
A Tisza elküldheti a magyar fiatalokat Ukrajnába
Brüsszelpárti és ukránpárti politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot és a DK-t a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,…
Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről
Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte…
Tömeges migráció: ne akarjunk a németek sorsára jutni
Itt a legfrissebb eset: Németországban egy ulmi bevásárlóközpontban egy eritreai bevándorló megkéselt két fiatal alkalmazottat – közölte Menczer Tamás, a…
Tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei
Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák – adta hírül Nagy István agrárminiszter.
Közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS között
Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty, valamint a szerbiai…

























