Itt a nyári szezon legvonzóbb magyar úti céljainak a toplistája
Siófok továbbra is a legvonzóbb nyári úti cél a magyarok körében, régiós összesítésben a Balaton adja a foglalások harmadát, a szállástípusok közül pedig az apartman a legkelendőbb – közölte a Szallas.hu portál csütörtökön.
A társaság elemzése szerint az idén nyáron a legnépszerűbb belföldi úti célok toplistáján Siófok után Budapest és Eger következik, az első tízbe pedig Balatonfüred, Hajdúszoboszló, Gyula, Szeged, Nyíregyháza, Hévíz és Pécs került be. A régiók között a Balaton térsége vezeti a mezőnyt: a foglalások 31 százaléka ide érkezett, második helyen Észak-Magyarország áll 16 százalékkal, majd a Dél-Alföld következik 11 százalékkal. Ezt követi a Nyugat-Dunántúl és az Észak-Alföld 10, illetve 9 százalékkal. Budapest és környéke 8 százalékkal, a Dél-Dunántúl 7 százalékkal, a Közép-Dunántúl 6 százalékkal részesült a foglalásokból, míg a Tisza-tó térsége 2 százalékos részesedéssel zárja a sort.
A szállástípusok között országosan az apartmanok vezetnek, ezek teszi a nyári foglalások harmadát. A második legnépszerűbb típus a hotel (27 százalék), a harmadik a vendégház (23 százalék). A Szallas.hu adatai szerint a nyári belföldi foglalások kétharmada ellátás nélküli, 18 százaléknál pedig csak reggelit kértek a vendégek. 13 százalék a félpanziós ellátás, 1,4 százalék az all inclusive, és 0,1 százalék a teljes ellátás aránya.
Közölték: a nyári foglalások 79 százaléka legfeljebb 170 ezer forint értékű és júniusban az online kiegyenlített foglalások értékének 26, júliusban 28 százalékát fizették SZÉP-kártyával a Szallas.hu oldalán. Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője a közleményben kifejtette: a foglalások felét legfeljebb 37 nappal az utazás előtt végzik el. Az elmúlt évekhez hasonlóan jelentős arányt képvisel a last minute foglalások aránya, a leggyakoribb az indulás előtti nap, de sokan az érkezés napján döntenek a nyaralásról. A Szallas.hu felmérése szerint a legkeresettebb attrakciók között idén nyáron a Plázs – Siófok, a Hungarospa Hajdúszoboszló, a Gyulai Várfürdő, a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, valamint az Egri vár szerepel.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























