Izrael megmenti a szamaradat, de nem a palesztin gyermekedet
Izrael – állatmentésre hivatkozva – szamarakat csempész ki Gázából repülőkkel Európába, miközben az éhező palesztin civileknek nyújtott humanitárius segélyeket blokkolja – figyelmeztetnek a palesztin elemzők.
A kelet-belgiumi Liege repülőterét tranzitállomásként használják Gázából elhozott szamarak légi szállításhoz franciaországi állatmenhelyekre – közölte a Het Nieuwsblad című belga napilap információit ismertetve a Belga nevű belga hírügynökség szerdán. A beszámoló szerint a Gázai övezetből elhozott szamarak szállítását a Starting Over Sanctuary nevű izraeli civil szervezet irányítja. Sharon Cohen izraeli aktivista, az állatvédő szervezet vezetője szerint a tevékenység politikailag semleges, azt kizárólag az „együttérzés és az élet mély tisztelete” motiválja. Közölte, hogy 2023 októbere óta mintegy 600 szamarat „evakuáltak” a térségből, többnyire légi úton.
A műveletet azonban sokan bírálják, akik szerint az politikailag motivált és etikailag megkérdőjelezhető. A szamarakat, amelyek nélkülözhetetlenek a mindennapi élethez és a túléléshez Gázában, különösen a lakosság evakuálása során, inkább ellopják, mint megmentik. A szamarak elszállításának célja a palesztinok mobilitásának korlátozása a háború idején – állítják a bírálók. A napilap egy, az Al Jazeera televíziónak nyilatkozó palesztin politikai elemzőt idézett, aki azzal vádolta Izraelt, hogy állatmentésre hivatkozva szamarakat csempész ki Gázából, miközben az éhező civileknek nyújtott humanitárius segélyeket blokkolja. A palesztin elemző a műveletet a dehumanizálás példájaként írta le, kijelentve: „Izrael megmenti a szamaradat, de nem a gyermekedet”.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























