Holland agymenés: 500 millió eurót „égetnek el” Ukrajnában
Hollandia az első NATO-tagállam, amely közvetlenül vásárolt az Egyesült Államoktól katonai felszerelést Ukrajna számára 500 millió euró értékben – közölte Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter.
Brekelmans az X közösségi oldalon hangsúlyozta: Ukrajnának több légvédelemre és lőszerre van szüksége. Első NATO-szövetségesként Hollandia 500 millió euró értékben szállít amerikai fegyverrendszerekből álló csomagot Ukrajna számára, ami segíti abban, hogy megvédje magát és Európa többi részét az orosz agresszióval szemben – emelte ki bejegyzésében a holland védelmi miniszter. A beszámoló szerint a támogatási csomag nélkülözhetetlen védelmi felszereléssel látja el Ukrajnát, beleértve Patriot légvédelmi rendszerek alkatrészeit, lőszert és egyéb, Ukrajna igényeihez igazított alapvető katonai eszközöket.
A kezdeményezés a Donald Trump amerikai elnök és Mark Rutte NATO-főtitkár között július 14-én létrejött megállapodást követi, amelynek célja az Ukrajnának nyújtott koordinált katonai segély növelése közvetlen amerikai beszerzések révén. Dick Schoof megbízott holland miniszterelnök bejegyzésében közölte, Volodimir Zelenszkij „őszinte háláját” fejezte ki Hollandiának az 500 millió eurós katonai támogatási csomagért.
Kajsa Ollongren korábbi holland védelmi miniszter az RTL Nieuws holland hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta: az orosz támadások célja Ukrajna megtörése, amit „Hollandia nem fog megengedni”. Kiemelte továbbá: minél nagyobb előnyre tesz szert Oroszország Ukrajnában, annál nagyobb veszélyt jelent Európa többi részére. Ukrajna biztonsága közvetlenül összefügg Hollandia és a NATO-szövetségesek biztonságával – tette hozzá a korábbi holland védelmi miniszter.
Az Egyesült Államoktól vásárolt első támogatási csomag már augusztusban megérkezik Ukrajnába, a további szállítmányok eljuttatását Kijev számára Hollandia két-három hetente tervezi.
Megéri most az oroszoknak egyáltalán békét kötni?
Az amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff kedd este találkozott Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A jeles orosz filozófus és geopolitikai…
Brüsszel háborúba akarja vinni Európát Oroszországgal
Európa brüsszeli része továbbra is háborúba akarja vinni a kontinenst Oroszországgal, és a háborúpárti fanatikusok a NATO külügyi tanácsülésén is…
A magyar munkahelyek a magyaroké
A magyar munkahelyek a magyaroké, a nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát – írja…
Kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat
Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíjkiegészítéssel emelt nyugdíjukat: a jóváírás kedden megjelent…
Kampány indul a Tisza baloldali megszorító csomagjáról
„Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról” – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a…
Menczer Tamás: a magyarok nem akarnak kormányváltást
A magyarok nem akarnak kormányváltást, ott vannak a Fidesz mögött – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Harcosok…
Tiszás csomag: 50% baloldali megszorítás, 50% brüsszeli ukáz
Kint a tiszás megszorító csomag. 600 oldal, 6 aláírás, 50 százalék baloldali megszorítás, 50 százalék brüsszeli ukáz – írja Orbán…
A háború-, migráció- és genderpárti külpolitika lesz Európa veszte
Az idei az Európai Unió elszigetelődésének éve volt, a közösség már nem szereplője a világpolitikának, és ebből a partvonalon kívülre…
Hétfőtől újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni
A magyar kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek…






















