Plakátháborúba kezdtek az olaszok a migránsok miatt
A Matteo Salvini vezette Liga jobboldali kormánypárt közleményben utasította el a baloldali Europa+ tiltakozását a Róma utcáin kihelyezett plakátok miatt, amelyeken a Liga az illegális bevándorlók képviselte veszélyekre hívta fel a figyelmet.
A Liga közösségi oldalain mondott köszönetet az Europa+ pártnak a plakátvitával a jobboldalnak nyújtott „reklámért”. A Riccardo Magi vezette Europa+ videóüzenetben tiltakozását fejezte ki, amiért a Liga a főváros plakátfelületein és a párt közösségi profiljain olyan felvételeket osztott meg, melyek az illegális bevándorlók veszélyességét kívánják hangsúlyozni. Az Europa+ többek között arra a plakátra utalt, amelyen egyértelműen afrikai származású férfiak láthatók, és késsel a kezükben olasz lakosokat vagy a rendőrség embereit fenyegetik. A baloldali politikai erő hangsúlyozta, hogy a felvételek mesterséges intelligenciával készültek, és az Europa+ szerint nem tükrözik a valóságot.
Az Europa+ szerint a statisztikák azt mutatják, hogy Olaszországban a bűnözés csökkent, igaz, az olaszok biztonságérzete is gyengült, utóbbihoz azonban a párt szerint a jobboldal szigorú migrációs politikája vezetett. „Az olaszok biztonságot érdemelnek, nem propagandát” – írta az Europa+ közleményében. A 2017-ben alapított párt a 2022-es olasz parlamenti választásokon két képviselői mandátumot szerzett.
A Liga vasárnap esti válaszában bejelentette, hogy új plakátokat helyez ki, amelyek valódi helyzeteket mutatnak a bevándorlók veszélyességéről. „Biztosak vagyunk, hogy azok (a felvételek) is felhívják magukra a figyelmeteket! Addig is küldjetek munkatársakat együttműködésre. Utóirat: üdvözlet Sorosnak!” – reagált a Liga.
A jobboldali kormánypárt július utolsó napjaiban helyezte ki Róma utcáira óriásplakátjait, amelyeket Roberto Gualtieri főpolgármester, a Demokrata Párt (PD) politikusa eltávolíttatott. A Liga alkotmányellenesnek nevezte a főpolgármester intézkedését, és arra szólította fel Gualtierit, hozza nyilvánosságra az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények számát.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























