A britek legszívesebben Szlovákiát is a gyarmatukként kezelnék
Úgy tűnik, Nagy-Britannia még mindig nem tud napirendre térni afölött, hogy már nem gyarmatokkal rendelkező nagyhatalom – jelentette ki Robert Fico (Smer) szlovák kormányfő a közösségi oldalán megjelent legújabb videójában, amelyben a britek Szlovákia elleni botrányos befolyásolási műveletével foglalkozik.
„Bár Nagy-Britannia nagyobb és erősebb, mint Szlovákia, mégis a NATO-szövetségesünk, és az ilyen viselkedés szövetségesek között elfogadhatatlan” – figyelmeztet Fico a videóban. A kormányfő arra a hírre reagált, hogy a 2023-as szlovákiai parlamenti választások előtt a brit kormány titokban influenszereket és újságírókat finanszírozott, hogy mozgósítsák a szlovákiai fiatalokat a választásokon való részvételre. A kampányban olyanok is részt vettek, akik ma már az ultraliberális szlovák párt, a Progresszív Szlovákia színeiben politizálnak. „Nem kell politológusnak lennünk ahhoz, hogy megértsük, kinek az érdekében dolgozott a brit kormány, és kit akart hátrányba hozni. A hátrányba hozott fél a Smer volt, a kedvezményezett pedig a Progresszív Szlovákia” – mondta a miniszterelnök.
A szlovák külügyminisztérium az ügyben már csütörtökön bekérette Nigel Baker brit nagykövetet, Fico szerint ugyanis „arcátlan beavatkozásról van szó Szlovákia belügyeibe”. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a brit nagykövet nem cáfolta a nyilvánosságra hozott információkat. A szlovák külügy csütörtökön kérdések egész sorát tartalmazó listát adott át a brit nagykövetnek, amelyekre válaszokat kell adnia. Fico szerint az is szerepel közöttük, hogy léteztek-e más programok is, amelyek befolyásolták a választásokat Szlovákiában. Egyúttal arra kérte választóit és szimpatizánsait, hogy „az európai demokrácia minőségéről szóló keserű igazságot” terjesszék minden lehetséges módon – a személyes beszélgetésektől kezdve egészen a célzott tevékenységekig, amelyeket a Smer politikai struktúráinak kellene megszervezniük a régiókban. „Szlovákia szuverén ország, és az árulásnak nincs helye. A lista azokról a szlovák influenszerekről és ügynökökről, akik egy idegen ország pénzéért végeztek piszkos munkát a Progresszív Szlovákia érdekében, nagyon érdekes lesz” – véli Robert Fico.
Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny
Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…
Újabb merénylet az európai gazdák ellen
A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon
A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.
Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…
Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra
Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…
Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…
BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő
A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…
Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak
Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…
Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek
Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…
























